Te + ADRA = Egy felejthetetlen nyári emlék

 

Fejlesztés, 2012. Szeptember 01. 1053

Te + ADRA = Egy felejthetetlen nyári emlék

 

2012-ben az ADRA Táborba érkezõ gyerekek és önkéntesek arcán több volt a mosoly, szívükben az öröm, mint valaha. A gyereksereg idén is több településrõl érkezett: Karcagról, Tiborszállásról, Dunaújvárosból, Gyõrbõl, Pécelrõl, Budapest és környékérõl és Nágocsról. Nagy örömünkre szolgált, hogy elsõ alkalommal a határon túli Beregszászról (Kárpátalja) is fogadhattunk magyar ajkú gyerekeket. Ebben az évben is nagy lelkesedéssel érkezett a norvég fiatalokból álló 11 fõs támogató csoport Magyarországra, az Utekontakten Nittedal. Felbecsülhetetlen az a lelkület, amellyel egész évben adományokat gyûjtenek a táborunk javára.

Lelki növekedésünket Bodnár Jánosné Zsóka néni viselte a szívén, ezért minden táborozó nagyon hálás volt neki. A csapat minden reggel és este áhítatra gyûlt össze a kápolnában. Vidám éneklés és jó hangulat készítette elõ a szíveket a bibliai történetek meghallgatásra, melyeket mindig megelõzött a közös imádság. Sok gyermek életében talán ez volt az elsõ alkalom, hogy imára kulcsolta a kezét, és megtanult  imádkozni.

A reggeli áhítatok mottója ez volt: „Ne félj!" - Ez a szorongó, fájdalmas érzés mindannyiunk életét betölti. A jelenlévõ gyermekek sajnos túl korán találkoztak ezzel. Volt, aki elvesztette a szüleit, magányos, az életben hátrányos helyzetbe került, a szülõk munkanélküliek, esetleg hajléktalanok. Az iskolában kevésbé sikeresek, kiközösítik õket, és ilyenkor a félelem vesz erõt rajtuk. A gyógyító kis történetek Jézus csodái nyomán mutatták be, hogyan lehet letenni félelmeinket az Õ kezébe. Az áhítatot követõ csoportos beszélgetések segítségével személyes jellegûvé váltak az elhangzott gondolatok. A kisebb gyermekek vizuálisan is megjelenítették a történetet feladatlap vagy makett elkészítése által. A tini korosztállyal kreatív beszélgetéseket szerveztünk. Az esti áhítatokat is vidám éneklés tette hangulatossá. Öröm volt látni, hogy a gyermekek az éneklés és a zene által milyen felszabadultak tudnak lenni. Az esti történetek sok tanulságot rejtettek, hiszen az erkölcsi értékekrõl gondolkodtunk. Tanultunk a szeretet kék madaráról, megtanultuk, hogy a szeretet nem kerül semmibe, és azt, hogy mindenkit szeretnek, csak vegyük észre ezt a szeretetet. Az áhítatok alatt nagyobb volt a csend és a fegyelem a megszokottnál. Ez nem volt véletlen. Éreztük Isten angyalainak a jelenlétét, akik vigyáztak, hogy az „elhintett magok" fejlõdni kezdjenek a gyermeki szívekben. Minden ADRA Tábor fõ mondanivalója: FONTOS VAGY ISTENNEK! Ezt olvashattuk mindig a falra ragasztott virágszirmokból. - A lelki útravaló egész évre: NE FÉLJ, mert FONTOSVAGY ISTENNEK!

 

A közösen eltöltött egy hét rövidnek bizonyult, hiszen a szeretet és a barátság hangulata szõtte be az együtt töltött napokat. Sok éneklés, közös áhítatok, korosztályra szabott csoportos foglalkozások, hajókirándulás, játék, rajzverseny, sportverseny, fagyizás, bábelõadás tette még feledhetetlenebbé az idei ADRA Tábort. Hatalmas élményt jelentett a csapatnak a motorozás az Adventista Motoros Misszió és Görög Roland szervezésében. Szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy egy felejthetetlen nyári élményt nyújthassunk ezeknek a nehéz sorsú gyerekeknek. A Dunamelléki Egyházterületnek, Andresin Károlyné testvérnõnek, Hoffman Ödön testvérnek, Balog Mátyás testvérnek, a Péceli és Pesterzsébeti gyülekezeteknek, a facebook-os felhívásra válaszoló támogatóinknak, valamint a gyógyszergyártó, illetve szállítmányozó cégnek. Idén sok fiatal csatlakozott hozzánk, és dolgozott önkéntesként a tábor ideje alatt, az õ véleményeikbõl idézünk:

„Izgatottan és örömmel vártam az idei ADRA Tábort, amelyen most vettem részt elõször. Nagyon sokkedves, aranyos gyerekkel és segítõkész emberrel találkoztam. Fantasztikus volt látni azt a sok örömteli arcot, amikor kaptak valami ajándékot az ADRÁ-nak köszönhetõen. De volt valami, aminek még talán az ajándékoknál is jobban örültek: ha foglalkoztál velük, megölelted õket és figyeltél rájuk. Nem volt nehéz megadni számukra a szeretetet, amire érezhetõen szükségük van, hiszen nagyon aranyos és szeretnivaló gyerekek voltak a táborban. Nagyon hálás vagyok Istennek a sok új barátért, az életre szóló élményért és azokért az emberekért, akik önzetlenül végzik ezt a nemes szolgálatot."  (Albert Linda, Békési Gyülekezet)

„Nevetés, közös éneklés, játék, ölelésözön, (új) barátok, Balaton, röpi, rengeteg élmény - ha röviden akarnám összefoglalni a 2012-es ADRA Tábort, akkor talán így tenném meg. Hozzátéve persze azt is, hogy jobb adni, mint kapni. Nekem ez volt az elsõ alkalom, hogy önkéntesként részt vettem a gyerektáborban. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, és bár fizikailag fárasztó volt, lelkileg hihetetlenül feltöltött. Számomra azt látni volt a legmegérintõbb tapasztalat, hogy az eleinte zárkózott vagy esetleg durva gyerekek hogyan nyíltak és szelídültek meg annak hatására, hogy szeretettel vette körül õket a csapat. Az egész tábor jó alkalom volt arra, hogy Isten szeretetét adjuk tovább. Ez volt az elsõ táborom, de remélem nem az utolsó!" (Kóczián Ágnes, Bp.-Zuglói Gyülekezet)

A vendégkönyvbe a táborban résztvevõ gyerekek is írtak:

 

·        „Nagyon remek ez a tábor és remélem, hogy jövõre is ide jöhetek.  Büszke vagyok arra, hogy élhetek azzal a lehetõséggel, hogy én idejöhettem és köszönök mindent."  Metcner Mária, Tiborszállás

·        „Nagyon klassz ez a tábor. Jó fejek a segítõk, a többiek és Zita. Remélem, jövõre is el tudok jönni. Szuper lenne."   Klaudia, Dunaújváros

·        „Elõször vagyok az ADRA Táborban, de nagyon tetszik! Remélem, jövõre is tudok jönni!" Vivien, Pécelrõl

·        „Ez már a 4. évem itt az ADRA Táborban, és mint mindig, nagyon jó! Remélem, jövõre is el tudok majd jönni!"  Klaudia, Gyõrbõl

·        „Az elsõ találkozás emlékére! Szeretném megköszönni az ADRA Alapítványnak a lehetõséget, hogy eljöhettünk. Nagyon szerettünk itt lenni, rengeteg jó programon vehettünk részt."

H. Andri - Beregszász

·        „Ez a legjobb tábor a világon! Köszönök mindent!" Szandi, Beregszász, 2012

·        „Engem Alexandrának hívnak! Amit én tudok az az, hogy nagyon jól éreztem magam és szerintem ezt mindenki így gondolja! Nagyon szeretjük az ADRÁ-t! Olyan jók velünk! Egy fantasztikus hetet tölthettünk együtt és soha nem felejtem ezt el! Ezt megtanultam nagyon M.S.N. = Mondj Simán NEMET. Csodálatos hetet töltöttünk együtt. Nem akarok elmenni!! Nagyon fog mindenki hiányozni!" Beregszászi csapat.

Jövõre, újra találkozunk!

 

Bakosné Zohán Tünde

 

 



 
ADRA Adventista Fejlesztési Segély Alapítvány Fontos vagy Istennek gyermektábor Balatonlelle gyerekek nyári tábor önkéntes Balaton Utekontakten gyermekvédelem

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Fejlesztés

„Esély az életre” program segélykoncertje

2010. Január 20.

Segélykoncertet tartott az ADRA december 15-én a Wesley János Szociális Óvoda javára az Apáczai Kiadó dísztermében, melyet a kiadó ingyenesen bocsátott rendelkezésre erre az alkalomra, valamint néhány ingyenes kiadványt adományozott az óvodának. A köszöntõ után elsõként az óvoda három kis lakója mondott verseket, a hallgatóság nagy örömére.

ADRA tábor 2022
2022. Szeptember 23.