A Haiti katasztrófa elfelejtett árvái

 

Segélyezés, 2010. Február 04. 1079

A Haiti katasztrófa elfelejtett árvái

 

Port-au-Prince, Haiti – „Mi nem kérünk ételt. Könyörgünk érte” – mondja John Dubois, aki azzal tölti napjait, hogy élelmet keressen a Port-au-Prince-ben élõ árvák százainak.
Amíg a humanitárius segély a január 12-én bekövetkezett földrengés túlélõinek egyre nagyobb tömegéhez eljutott, sok árvának nem volt ilyen szerencséje, mivelhogy a nemzetközi segélyek, melyek az országba érkeztek, a fedél nélkül maradt fõvárosi és környékbeli lakosság megsegítésére lettek fordítva.
 
A Port-au Prince mellett, Carrefour-ban található Centre d’Accueil árvaház 650 fiút gondoz. Itt az élelem, a víz, az egészségügyi ellátás és a lakhatás kritikussá vált, sõt, kétségbeejtõ. A földrengés óta drámaian lecsökkent az élelmiszerellátás, és a vízellátás teljesen bizonytalanná vált. A gyerekek a szabad ég alatt alszanak, attól félve, hogy egy következõ földrengés lerombolja otthonukat. A közegészségügyi helyzet is megoldatlan: a gyerekeknek és az árvaház személyzetének mindössze két illemhely áll rendelkezésére.
 
Dubois legfõképpen az élelmiszer-ellátással foglalkozik, aki ezen a napon kap az ADRA raktárából egy élelmiszer-szállítmányt, amit az árvaháznak továbbít. A földrengés után az árvaház személyzete arra kényszerült, hogy az étkezések számát napi 3-ról 2-re – reggelire és ebédre – csökkentse, miközben a felszolgált étel mennyisége nem változott – mondták a gondozók.
 
„Megpróbáljuk a gyerekek figyelmét játékkal lekötni, hogy ne figyeljenek az éhségre” – mondja Henri Bernard, az árvaház dolgozója, aki az árvaház élelmezéséért és anyagbeszerzéséért felel.
Az árvaház helyzete még soha nem volt ilyen rossz – mondja Bernard. A rendelkezésükre álló csekély élelmiszerkészlet – rizs, kukorica, búza, hüvelyesek és liszt – néhány napon belül el fog fogyni. A vízpumpához való üzemanyag is már csaknem elfogyott.
 
„Már csak egy kannányi van” – mondja Bernard. Egy átlagos napon az árváknak vizet szolgáltató pumpa 2 kannányi üzemanyagot igényel.
 
„Ez nem tiszta víz, de csak ehhez tudunk hozzájutni” - teszi hozzá Bernard.
A földrengés elõtt az árvaház állami támogatásokat kapott, amivel fedezni tudta a napi mûködését, beleértve az üzemanyag-költséget is. Ezek a támogatások a katasztrófa bekövetkeztekor megszûntek. Most, ahogy Bernard elmondja, most olyan szervezetektõl függenek, mint az ADRA, hogy élelmet és egyéb ellátásokat tudjanak adni a gyerekeknek. A személyzet azon fáradozik, hogy a jelenlegi helyzetben a lehetõ legjobbat tudja adni.
 
Egy nyitott iskolaudvaron a konyha személyzete egy étkezést készít elõ. Egy nõ babragut kever egy nagy fazékban, amit parázson melegítenek. A többiek egy asztalnál ülnek és kukoricalisztbõl készült tésztát gyúrnak, majd vékonyra sodorják és a forró raguba teszik.
 
„Mivel nincsen rizsünk, ilyen ételeket készítünk” – mondja Dubois. „Máshol még ennyi sincsen.”
A tizenegy éves Eddy Pierre-Louis két évvel ezelõtt érkezett az árvaházba Leogane-ból, ami Port-au-Prince-tõl nyugatra van. Édesanyja meghalt, a nagynénjével élt. Az apja egy cukornád-ültetvényen dolgozik, és évek óta még csak nem is látták egymást. Eléggé szégyellõs, a hangját alig lehet hallani.
„Az utórengésektõl fél a leginkább” – mondja Dubois, aki kreol nyelvrõl fordítja Eddy szavait.
A rengés óta a hozzá hasonló sorsú gyerekek kilátásai egyre rosszabbak.
 
Amíg az utórengések folytatódnak, és egyre táplálják a Haitiak között a félelmet, az élelem és a víz hiánya teszi szinte lehetetlenné Eddy és több ezer árva életét.
 
Eközben odaadó önkéntesek, köztük Dubois, folyamatosan azon dolgoznak, hogy a Haitin élõ árvák ne maradjanak ki a szükséges ellátásokból.
 
forrás: adra.org

Az ADRA egy non-profit szervezet, mely a világ több mint 125 országban végez gazdaságfejlesztõ, egészségmegõrzõ és oktatási tevékenységet, tekintet nélkül nemre, korra, fajra, politikai vagy vallási hovatartozásra. Mindezek mellett katasztrófahelyzetekben, háborúban is gyors segítséget nyújt.
Ön is segíthet.
 
Ha támogatni szeretné az ADRA munkáját és a Haitin élõket, kérjük, a következõ bankszámlaszámra küldje el adományát „Haiti földrengés” megjegyzéssel:
 
ADRA Alapítvány Katasztrófa Alap
11707024-20476487, OTP Bank Rt.

 



 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

Összefogás Farkaslyukon

2021. Május 18.

Lakástűz miatt bajba került család megsegítésében közreműködtünk.

Segíteni kiváltság!
2020. Augusztus 18.
Segélykoncert Gödöllőn
2018. Augusztus 30.