Haiti – Növekvõ remény

 

Segélyezés, 2010. Március 03. 905

Haiti – Növekvõ remény

„Nem volt idõm sírni” – mondta bizalmasan egy kamasz. „Mostanáig. De ma sírni fogok.”
 
Nem õ volt az egyetlen a könnyekkel. A hírek szerint Rene Preval, haiti elnök szintén sírt a nemzeti gyászmise alatt, bár feketébe öltözött felesége próbálta vigasztalni. „Túl nehéz a fájdalom – szavakkal nem lehet kifejezni” - mondta Preval.
 
Míg a két földrengés és több utórengés drámája és traumája az utóbbi hónapban teljesen hatása alatt tartotta az embereket, az utóbbi hétvégén érzelmek egész áradata szabadult el. Haitit hirtelen úgy kezdték el jellemezni, hogy olyan nemzetté vált, ahol mindenki elveszített valakit. Körülöttük a mindent elsöprõ pusztítás, az otthon, munka, család, és barátok elveszítésének a súlya, úgy tûnik, hogy csak az eltökéltségük és a túlélésért folytatott küzdelem tartotta õket életben. De február 12-én, a földrengés egy hónapos fordulóján volt Haiti Nemzeti Gyásznapja, egy nap, amit a Haiti kormány rendelt el, mint egy lehetõséget a nemzetnek, hogy megemlékezzen és kezdjen el gyógyulni.
 
Ahogy reggel kimentem az utcára, elmondhattam, hogy az a nap más volt. A városunkban az utcák, amelyeken máskor gyalogosok és árusok tömege látható, szinte üresek voltak. Az emberek máshol gyûltek össze, szétszóródtak a városban, imában és gyászban töltötték a napot.
 
A városban, amit a január 12-én történt tragikus események megtizedeltek, egy nagyobb összejövetelre nincs megfelelõ hely. Ehelyett egy kis hivatalos szertartást tartott Haiti elnöke, amit élõben közvetítettek a környéken hangszórókon keresztül.
 
Mások az imaházuk romjain vagy a romok mellett gyûltek össze, hogy megemlékezzenek a földrengés által követelt életekrõl. Ezen a hétvégén más események is megrendezésre kerültek.
 
A Haiti Adventista Egyetem dolgozói és az ADRA traumakezelõ csoportja szervezésében egy speciális programot terveztek aznap este annak a több mint 15.000 embernek, akik a fedél nélkül maradtak ideiglenes táborában élnek a Port-au-Prince mellett fekvõ Carrefour-i Egyetem területén.
 
A Reménység Hangja Rádióállomás arra törekedett, hogy további túlélõket érjen el azáltal, hogy rádión és interneten élõben sugározták a mûsort. A rádióadó melletti területen is többen összegyûltek.
 
„A programunkat úgy terveztük, hogy lehetõséget biztosítson a túlélõknek, hogy megálljanak, mérlegeljék az utóbbi hónap eseményeit, és reménnyel forduljanak a jövõ felé, ami elõttük áll.” – mondja Patricia Muller, az ADRA trauma- és stresszkezelõ csoportjának koordinátora.
 
A programon elhangzott a nemzeti himnusz, három túlélõ mondta el tapasztalatait, egy perces csöndes megemlékezés volt, kórusmûvek hangzottak el, és igét hirdetett Marcel Mercier, a Haiti Adventista Egyetem káplánja és az ADRA trauma- felnõtt- és családsegítõ tábori tanácsadó-csoport vezetõje. Az utolsó imát követõen néhány kisgyerek léggömböket emelt a magasba, melyek a reményt, az új jövõt jelképezték, így fejezve be az eseményt, amely a résztvevõket országuk megújulása felé vezeti.
A haiti kormányzat becslései szerint a halottak száma elérheti a 230.000 fõt, ami megközelíti a 2004-es ázsiai tsunami 250.000-es áldozatait. Ehhez jön még 300.000 sebesült és egy millió hajléktalan, akik a földrengés miatt veszítették el otthonukat. Ezen adatok fényében most valóban a gyász ideje van.
 
A teljes hétvégét betöltõ ima és gyász eszembe juttatta a boldogmondások szavait: „Boldogok, akik sírnak, mert õk megvigasztaltatnak.”
 
Ma estig nem jött minden rendbe. De az elmúlt hónap folyamán az ADRA arra törekedett, hogy vigaszt nyújtson a gyászolóknak, azáltal, hogy élelmiszert, higiéniai csomagokat, ivóvizet, mellékhelyiségeket, tisztálkodási lehetõséget, orvosi létesítményeket és egészségügyi ellátást biztosított számukra.
 
A veszteséget semmi sem törölheti el és soha semmi nem pótolhatja, de azok erõfeszítésébõl, akik szolgálatunkból gyászolókat vigasztalnak és léggömböket emelnek az éjbe, egyre növekszik a remény.

forrás: adra.org



 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

Kelet-Afrika - Az évtized legsúlyosabb krízise

2011. Augusztus 30.

Afrika keleti szegletében egyre súlyosbodik a humanitárius válság. Az Egyesült Nemzetek Humanitárius Ügyeket Szervező Irodája szerint kb. 12,4 millió embernek van szüksége életmentő segítségre, és arra számítanak, hogy 2011 decemberére a válság soha nem látott szintet fog elérni. Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány egyre kiterjedtebb segélyezést folytat, hogy az ott élők élelmiszerhez és vízhez jussanak, és humanitárius segítséget nyújt az alultápláltaknak, és az éhezőknek. Ez az évtized legsúlyosabb humanitárius válsága – mondja Emanuel da Costa, a Nemzetközi ADRA vészhelyzet-menedzselő...

Ukrán menekültek segítése
2022. Szeptember 23.
Jelentés 2013
2013. Június 09.