Közhasznú munka programok támogatása
Az elmúlt hónapokban - több településen - a Polgármesteri Hivatalok által működtetett közhasznú munkaprogramokat új, jó minőségű munkaruhákkal tudtuk támogatni.
A támogatott települések: Bózsva, Abaújvár, Tiszabura, Nyíri , Telkibánya, Füzérkomlós, melyeknek polgármesterei és közhasznú munkaprogram-vezetői köszönettel és hálásan fogadták a hasznos adományokat . Elmondták, hogy ezen támogatással az ADRA nagy szükséget elégített ki, mivel a hivatalok nem, vagy csak részben tudnak munkaruhát biztosítani. Továbbá, készséggel vállalták, hogy a hivatal épületében jól látható helyre kifüggesztik a Hetednapi Adventista Egyház segélyszervezete, az ADRA Alapítvány támogatására vonatkozó A4-es méretű tájékoztatást.
A munkaruhákat a norvég partnerszervezettől, a Romaniahjelpen segélyszervezettől kaptuk, melynek ezúton is köszönjük együttműködésüket és hasznosadományaikat.
Sitkei Zoltán
2012. Május 15.
(Egy Közösségfejlesztési program áldásos megvalósítása) Abban az örömben volt részünk, hogy 2012. januárjában a Külügyminisztériumnál nyert sikeres pályázat kapcsán az ADRA elkezdhette „Magyarságtudat gyermeknyelven” címû projektjének megvalósítását. A projekt költségvetése közel 1.000.000,- Ft volt, célcsoportja pedig a salgótarjáni Arany János Általános Iskola valamint a beregszászi Zrínyi Ilona Középiskola diákjai voltak.