Gyermekvédelmi programunk keretében ismét hátrányos helyzetű gyermekeket vittünk nyaralni a Balaton partjára.
Az elõzõ évekhez híven az ADRA Alapítvány idén is tábort szervezett a szociálisan hátrányos helyzetû és állami gondozott gyerekek részére. A 80 fõs tábor a Bakonyban, Csesznek településen került megrendezésre. A gyerekek nagy lelkesedéssel érkeztek a táborba, hiszen az egész éves intézeti bezártság után lehetõségük nyílt egy hetet igazi felüdítõ környezetben eltölteni a Cseszneki Vár lábánál.
Nemzetközi programot zártunk egy segélyszállítmány átadásával Szerbiában.
Az Alapítvány különleges eszközökkel és mentéssel foglalkozó csapata a horvátországi földrengés helyszínén dolgozott.
Az idei nyírségi viharkár bekövetkezte után az ADRA Alapítvány folyamatosan megoldást keresett a leghatékonyabb segítségnyújtásra. Pályázat útján az Alapítvány 10 000 USD-t tudott lehívni az ADRA nemzetközi katasztrófa alapjából, amibõl egy meghatározott településen jelentõs helyreállítási munkálatokat lehetett elvégezni. Az érintett 33 település közül egy rendkívül szegény település, Demecser-Borzsova tanya került az alapítvány látókörébe.
Alapítványunk tevékenységéről tartott tájékoztatót a Kuratórium egy tagja.
2012. október 14.-én vasárnap az ADRA közösségi napot szervezett a tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában.
Ha visszagondolok a táborra, nem is kérdés, hogy mi jut eszembe elõször: a mosoly. Persze nehéz lenne ennek a mosolynak a pontos receptjét megadni, de a szervezõ csapat biztosan tudja! Õk azok, akik újra és újra átszámolták a költségvetést, csak hogy 1-1 gyerek még el tudjon jönni. Akik (szerencsére) nem tudtak senkinek sem nemet mondani.
Az ADRA Alapítvány Karácsonyi Projektjében a Blythswood Care partner segélyszervezet támogatásával a 2005-2008-ig terjedõ idõszakban 10.000 karácsonyi ajándékdobozt osztott ki országszerte.
Európai országok ADRA vezetői találkoztak Budapesten, hogy a további együttműködés lehetőségeiről tárgyaljanak.
2010. Január 27.
Az ADRA figyelme a több ezer fedél nélkül maradt túlérõre irányul Ismét erõs földrengés volt Port-au-Prince mellett január 20-án reggel, ami újabb riadalmat keltett a helybéliekben. Az ADRA több ezer fedél nélkül maradt túlélõnek nyújtott orvosi segítséget a múlt héten bekövetkezett katasztrófa óta – jelentették az ADRA munkatársai. „Még mindig nem biztonságos hazatérni otthonainkba – mondja Michel, egy 26 éves helybéli fiatalember, aki a Haiti Adventista Egyetem és a Haiti Adventista Kórház által mûködtetett ideiglenes sátortáborban lakik.