Nyomtatás
ADRA 1 százalékos rendelkező nyilatkozat

1%-os rendelkező nyilatkozat letöltése

enditnow09small.png

1%

 
...

Közösségfejlesztés

Az ADRA nemzetközi szervezet filozófiájában a közösségfejlesztés egy olyan tevékenységre mutat, mely egy adott életközösség (szomszédság, település, kistérség, megye, város, stb.) fejlesztését jelenti: az adott közösségekben élők cselekvőképes kezdeményezéseire irányul, azzal a céllal, hogy az ott élő emberek életminőségét javítsa, elősegítve az adott társadalomba való jobb szerepvállalást.

Az ADRA ezekben a közösségfejlesztési tevékenységekben a generátor szerepét vállalja fel, és az adott közösség problémáinak megoldásában nyújt segítséget, úgy, hogy a helyi közösséget is bevonja annak megoldásába.

Magyarországon az ADRA Hungary Alapítvány közösségfejlesztő tevékenysége az oktatás és a társadalmi esélyegyenlőség problémáját orvosolja, mely tevékenységek az ADRA nemzetközi szervezet porfoliójában is megtalálhatók.

A vidéki körzetekben dolgozó ADRA önkéntesek együtt működnek más civil szervezetekkel, önkormányzatokkal és intézményekkel a helyi közösség fejlődése érdekében: a települések civil szervezeteivel való szoros együttműködésben, egy-egy helyi probléma, pl. szegénység felszámolása érdekében.

Drog prevenciós program  
Fejlesztés  |  2005  |  

2004 szeptemberében akkreditált iskolai drogprevenciós programot indítottunk el, 
„Útravaló”- Egészséges személyiséggel, a droggal szemben címmel. A program szakmai kivitelezője a szegedi Humanistic Bt., helyszíne a Szegedi Jerney János és Fő Fasori Általános Iskolák voltak. Pályázat útján vált lehetségessé a program megvalósítása a Phare HU2002/180-05-02 Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok Fejlesztésének és Intézményesítésének támogatásának köszönhetően 23.150 Euro értékben, ami a projekt költségvetésének a 89% tette ki. A programban összesen 10 osztály diákjai, szülők és pedagógusok vettek részt. Az előadásokat drogprevenciós szakemberek, orvosok és pszichológusok tartották, az alábbiak szerint:

- a diákok részére: tanórai edukációs órák kerültek megtartásra, hetente 2x45 perces tréningüléseken.
- a pedagógusok részére: tréning és edukáci
- a szülők részére kiscsoportos tréning jellegű megbeszélés és fórum. 

A 2004-2005-ig tartó folyamatos program az utótesztek, kiértékelések és az eredmények összegzésével sikeresen lezárult.