Szeretet Segélyakció a kongói háború menekültjeinek

 

Fejlesztés, 2009. Március 31. 1186

Szeretet Segélyakció a kongói háború menekültjeinek

 A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti - Észak-Kivu - tartományában már több hónapja folynak véres harcok a kormány katonái és a lázadók között. A harcok következtében többszázezer ember kényszerült otthona elhagyására. A menekültek közel 80%-a nõ és gyermek, akik a különbözõ ideiglenesen felállított táborokban próbálnak az erõszak elõl menedéket találni.

Nemzetközi szervezetek rendkívüli erõfeszítések ellenére sem tudnak a rengeteg ember élelmezésérõl és biztonságáról gondoskodni.

A harcok sújtotta keleti országrész központja Goma, melynek körzetében három menekülttábor van. A legnagyobb, a Muhimba-tábor 30 000 fõt számlál, emellett mûködik két kisebb tábor, ahol összesen kb.7000 fõ él.
Ennek a projektnek a célja a két kisebb tábor támogatása, mivel itt a szükségletek sokkal kevésbé biztosítottak a nagyobb nemzetközi segélyszervezetek által.
 
Közös összefogás eredményeként az Afrikáért Alapítvány, az ADRA Hungary Alapítvány, az ADRA Austria, a Baptista Szeretetszolgálat valamint a Magyar Külügyminisztérium támogatásában egy 20 lábas konténert töltöttünk meg segélyszállítmánnyal és indítottunk el a gomai menekülttáborba, a Kongói háború menekültjeinek megsegítésére.
 
A konténer megtöltéséhez az ADRA Hungary és az ADRA Austria közösen a következõkkel járult hozzá: 12 darab extra minõségû hidraulikus kórházi ágy, egy mobil röntgengép, 1 raklap bébi étel, iskolaszerek, valamint 154 doboz gyermek és nõi ruhanemû.
A konténert ünnepélyes keretek között február 26.-án indítottuk útnak az ADRA Hungary raktárától, amely eseményen Dr. Paul Emile TSHINGA AHUKA a Kongói Köztársaság belgrádi nagykövete is személyesen tiszteletét tette.
 
A konténer március 10.-én hagyta el a szlovéniai Coper kikötõt és Aprilis 8.-án érkezik meg a Dar es Salaami kikötõbe ahonnan teherkocsin szállítják tovább Gomába.
 
A szállítmány szétosztásáért az ADRA Goma helyi irodája vállalja a felelõsséget. A kórházi eszközök a helyi Adventista Kórházba kerülnek, ahol a menekültek egészségi állapotán próbálnak segíteni.