A Nemzetközi ADRA segítségnyújtása Japánban

 

Segélyezés, 2011. Augusztus 30. 1140

A Nemzetközi ADRA segítségnyújtása Japánban

A 2011. március 11-én bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 9-es erõsségû földrengés majd az azt követõ 23,6 méteres cunami hullámai perceken belül végigsöpörték Japán partjait, hatalmas károkat okozva. A március 28-i felmérések szerint 28 550-re becsülték az eltûntek vagy elhunytak számát. Több mint 125 000 épület rongálódott vagy semmisült meg, és közel 250 000 embernek nem maradt más lakhatási lehetõsége, mint hogy a több mint 2000 elszállásolási központ egyikében meghúzza magát. Ezzel egy idõben több ezer ember maradt otthonában áram- és vízellátás nélkül, de õk is csak a szállásközpontokon keresztül juthatnak hozzá az életvitelhez szükséges bármilyen alapvetõ kellékhez. Naoto Kan, japán miniszterelnök a következõket nyilatkozta: „A második világháború utáni 65 év alatt ez a legkeményebb és legnehezebb krízis, amely Japánt érte”.
„Az út másik oldaláról láttam, ahogy szemközt egy személyt elsodor a szökõár… a házamat 1,6 méteres víz árasztotta el. Még nem tudom, hogy honnan is kezdjem el a helyreállítást, de a nappali órákban már apránként elkezdtem a takarítást” – nyilatkozott egy hölgy a szállásközpontban. A szakemberek jelenlegi felmérései szerint a károk összege 309 milliárd USA dollárra becsülhetõ, ami a világon elõforduló eddigi katasztrófák közül a legsúlyosabbnak mondható. Mindezt még veszélyesebbé tette a fukushimai atomerõmûben történt többszöri robbanás, melynek következtében a hatóságok 20-30 km-es körzetben kénytelenek voltak kilakoltatni a lakosságot. Ez további nyomást helyezett az ideiglenes
szálláshelyekre és a katasztrófahelyzetben segítséget nyújtó szolgálatokra. A katasztrófa bekövetkezte után a Japán ADRA már az elsõ éjszakán azonnali segítséget nyújtott. Tokióban 150 embernek biztosított élelmiszert, vizet, kommunikációs és megfelelõ higiénés eszközöket, valamint 30 embernek menedéket és szálláslehetõséget. Továbbá 8863 adag meleg ételt, 84 takarót, 5500 felnõtt pelenkát, 1200 gyermekpelenkát, 300 kg rizst, 4000 higiénés csomagot,
2000 arcmaszkot, 700 fogkrémet és fogkefét és további vegyes élelmiszercsomagokat osztottak szét. A segítségnyújtás elsõ fázisában 9343 kedvezményezett részesült segítségben,
mintegy 101 300 USA dollár értékben. A továbbiakban a Japán ADRA a Nemzetközi ADRA hálózatának segítségével egy 36 hónapos helyreállítási programot szeretne megvalósítani Miyagi és Fukushima településeken, melynek költsége 500 000 USA dollár. Erre gyûjtenek most adományokat világszerte. Az elsõ 18 hónapban az átmeneti szállásközpontokban
élõ emberek alapvetõ szükségleteire kell koncentrálniuk: meleg étel, higiéniai ellátás, ágynemû, takaró, személyes szükségleti cikkek, ivóvíz, valamint a lelki és fizikai egészségügyi ellátás biztosítására. Ez idõ alatt a térségben lévõ iskolák és idõsek gondozására létesített intézmények épületeinek kitisztítása és helyreállítása folyna. Majd a 24 hónapig a lakóingatlanok tisztítását és kijavítását tervezik megvalósítani a kijelölt területen, elõsegítve
a lakosság visszaköltöztetését otthonaikba, figyelmet szentelve az idõsekre, fogyatékkal élõkre és a kisgyermekes családokra. A 36-dik hónapig az érintett lakosság megélhetésének
és életvitelének helyreállításához járulna hozzá az ADRA támogatást nyújtva átképzésben, karrier tanácsadásban, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítésében.



 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

ADRA Közösségi Nap Tiborszálláson

2012. Október 17.

2012. október 14.-én vasárnap az ADRA közösségi napot szervezett a tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában.

Helyzetjelentés
2013. Június 10.
Árvízi helyzetjelentés
2010. Június 10.
Karácsonyi dobozok
2020. Január 08.