Az ADRA segítsége a haiti gyerekek érzelmi gyógyulásáért

 

Segélyezés, 2010. Március 03. 1116

Az ADRA segítsége a haiti gyerekek érzelmi gyógyulásáért

A haiti földrengést túlélõ gyerekek folyamatosan szenvednek a fizikai és pszichikai sérülésektõl, melyet a jelenleg is fennálló krízis okozott, és ez nagyon megnehezíti a nemzet legfiatalabb polgárainak gyógyulását. Erre a problémára válaszolt az ADRA egy gyermek-központ létrehozásával, amely segít a haiti gyerekeknek, hogy gyógyulásuk megkezdõdhessen.
 
Az UNICEF szerint a földrengés által érintett 3 millió haiti között több mint egy millió gyerek található. Azon komoly traumatikus események miatt, amelyeket megtapasztaltak, ezen gyerekek közül rengetegen szenvednek post-traumatikus rendellenességben, egy olyan betegségben, ami megnyomoríthatja az ember érzelmi és értelmi egészségét, problémáknak a széles skáláját okozva, mint pl. depresszió, alvászavar, érzelmi fásultság, erõszakos viselkedés, visszamaradás a fejlõdésben.
 
„Ezeknek a gyerekeknek, akik hirtelen olyan sokat veszítettek, szükségük van egy helyre, ahol biztonságban érezhetik magukat, és szabadon kifejezhetik az érzelmeiket, ahhoz, hogy meggyógyuljanak azok a pszichikai sérülések, amelyeket elszenvedtek” – mondja Patricia Muller, a Nemzetközi ADRA post-trauma program koordinátora.
 
Annak érdekében, hogy ezeknek a gyerekeknek segítsenek, az ADRA post-trauma gyermekközpontja heti öt napon át nyitva tart. Célcsoportjukhoz 4000 gyerek tartozik, a gyerekeknek az a csoportja, akik jelenleg Carrefour-ban élnek, a Haiti Adventista Egyetem területén sátorozó fedél nélkül maradtak között. Közel 100 önkéntes dolgozik ebben a központban, közülük sokan a helyi egyetem vagy az általános iskola tanárai.
 
A központban több csoportban foglalkoznak a résztvevõ gyerekekkel. Mivel mindenki fél a zárt terektõl, a foglalkozásokat az épületeken kívül tartják. Egy külön sátrat állítottak fel személyes tanácsadás céljából. A résztvevõk különféle tevékenységeken vesznek részt, úgymint sport, szórakoztató játékok, mûvészet-terápia, valamint személyes pszichoszociális és gondozási tanácsadás, amelyeket tapasztalt szakértõk vezetnek.
 
Ezek a különféle tevékenységek segítenek a gyerekeknek, hogy könnyebben kezeljék a környezet okozta stresszt, és szembenézzenek a tapasztalataikkal, ami létfontosságú hosszú távú egészségük szempontjából. Szintén részt vesznek általános és egészségügyi oktatáson, ami nemcsak a földrengés-okozta új kihívásokhoz segít nekik alkalmazkodni, hanem segít nekik a normális állapot érzését is helyreállítani az életükben.
 
„Amióta az iskolarendszer nem mûködik, a gyerekeknek semmiféle szervezett tevékenységben nem volt részük” – mondja Muller. „Ez a program segít egy rést betölteni, lefoglalja kezeiket és gondolataikat.
Mindezeken túl az ADRA még olyan gyerekekkel is foglalkozik, akik jelenleg nevelõk nélkül élnek az ideiglenes táborban, és még nem derült ki, hogy a katasztrófa árvákká tette õket, vagy csak elválasztotta õket szüleiktõl.
 
Amint sikerül meghatározni családi állapotukat, az ADRA az UNICEF-fel együtt fogja eldönteni, milyen lépéseket tegyenek a gyerekek érdekében – magyarázza Muller. „Meg akarunk gyõzõdni arról, hogy a gyerekeknek ez a nagyon sebezhetõ csoportja megkapja azt a védelmet, amire rendkívül nagy szükségük van.”
 
forrás: adra.org



 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

Segítségnyújtás a vörösiszap-katasztrófa károsultjai részére

2010. Október 27.

Az ADRA Alapítvány a Kelet-Magyarországi Speciális Mentõcsapattal együttmûködve igyekszik segítséget nyújtani a vörösiszap-katasztrófa által sújtott embertársainknak. A mentõcsapat tagjai több alkalommal a helyszínen jártak. Az egyesület vezetõjét, Vincellér Tibort külön kérte a Katasztrófavédelem, hogy segítsenek az eltûnt személyek felkutatásában.

ADRA Karitatív tábor 2011
2011. Augusztus 30.
Segélykoncert Gödöllőn
2018. Augusztus 30.