Helyzetjelentés

 

Segélyezés, 2013. June 10. 1272

Helyzetjelentés

 

Figyelmünket mostantól a déli részekre kell összpontosítanunk!
 
BM közleménye: A közeledõ vihar miatt minden civil szüntesse be a munkát a gátakon!
Telefonszámok, információk, folytonos frissítés:
 
A közeledõ vihar miatt a veszélyhelyzet-kezelési központ úgy döntött, valamennyi civil és önkéntes szüntesse be a munkát a gátakon. A hivatásos állománynak csak az a része maradhat, amelynek megfelelõ védõfelszerelése van. 
A vihar elvonultával mindenki folytathatja a munkát. A döntés a védekezésben részt vevõk biztonsága érdekében született. 
 
Önkéntes regisztrációk a déli országrészben 
Tolna Megye
Baranya Megye
Bács-Kiskun Megye
Fejér Megye
A Duna teljes szakaszán riasztás van érvényben a zivatarok miatt
A Duna teljes szakaszán riasztás van érvényben: az ország számos térségében elsõ-, illetve másodfokú a riasztás a heves zivatarok, illetve felhõszakadás miatt.  

Az Esztergomi kistérségtõl a déli határig narancssárga, vagyis másodfokú a riasztás.
A heves zivatarok miatt az éjfélig szóló figyelmeztetõ elõrejelzés szerint Gyõr-Moson-Sopron és Vas megyékben elsõfokú, az ország többi területén másodfokú a riasztás. Emellett a várható felhõszakadás miatt az egész országban elsõfokú figyelmeztetést adtak ki.
Estig a zivatarokat jégesõ, viharos, óránként 60-80 kilométeres szél és felhõszakadás kísérheti. Esetenként 30 milliméternél több esõ is hullhat.
Olyan heves zivatarra is számítani lehet, amelyet 90 kilométer/órás szél, és jégesõ kísérhet.
Heves zivatarok a legkisebb eséllyel Gyõrtõl nyugatra alakulhatnak ki, de teljesen kizárni ott sem lehet õket. 
 
Vízszintek
Átlagosan 4-5 centiméterrel emelkedett a Duna vízszintje a fõvárostól délre hétfõn délután 2 órára a Belügyminisztérium Vízügyi Fõigazgatóságának délelõtt 10 órai adataihoz képest.
Budapesttõl északra tovább apadt a folyó.

Adonynál délelõtt óta tetõzik a Duna, a vízállás a 10 órakor mért 762 centiméterrõl 764-re emelkedett. Tassnál 902 centimétert mértek, ez a délelõtti értékhez képest 4 centiméterrel magasabb. Dunaföldváron 711 centiméteren áll a víz, itt délelõtt 706 centiméter volt a vízállás.

A paksi mérõállomáson 876 centiméter a vízszint, ez 4 centiméterrel haladja meg a délelõttit. Bajánál 949 centiméter a vízállás, itt délelõtt 942 centimétert mértek. A Duna északi szakaszán továbbra is apad a vízszint. Nagybajcsnál a 10 órakor mért 759 centiméterhez képest 19 centiméterrel alacsonyabb a vízállás, Gönyûnél pedig 16 centiméterrel kevesebbet, 741 centimétert mértek kora délután. Komáromnál a vízállás 778 centiméter, ez 13 centiméterrel kevesebb a délelõttinél. Esztergomban - 789-rõl 781-re - 8 centiméterrel apadt a folyó négy óra alatt, Nagymarosnál 739-rõl 734-re, Budapesten pedig a délelõtti 887-rõl 884 centiméterre csökkent a vízszint. 
 
Árvíz - Ezer hektár erdõ van víz alatt Ráckeve térségében
A Duna áradása miatt ezer hektár erdõ áll víz alatt a Pilisi Parkerdõ Zrt. Ráckevei Erdészetének területén, a legkritikusabb a fiatal erdõsítések sorsa.   

Ebben a térségben kétszáz hektár új erdõ veszélyeztetett, az õsszel elültetett sorokat helyenként 4-5 méter magas víz borítja. Lomniczi Gergely elmondta, hogy a Duna hét eleji dunakanyari tetõzése után most a Csepel-sziget és ráckevei térség van veszélyben, a Budapest alatti erdõterületeket fenyegeti a rekord szintû árvíz.
A Ráckevei Erdészet területén ezer hektár erdõ áll víz alatt, ebbõl kétszáz hektár új erdõ. "Kritikus a sorsuk, mert nem tudni, hogyan vészelik át a helyzetet, vannak olyan részek, ahol 4-5 méter magas víz borítja az õsszel elültetett fél méter magas facsemetéket.
A Kisalföldi Erdõgazdaság Zrt.,az  Ipolyerdõ Zrt., a Pilisi Parkerdõ Zrt. és a Gemenc Zrt. mellett a dunai árvízzel nem érintett erdõgazdaságok is küldtek segítséget. Lomniczi Gergely kiemelte, hogy nemcsak az aktív árvízi védekezésben vesznek részt az erdõgazdaságok, hanem készülnek az árhullám levonulása utáni takarításra is, az ártérben maradt hulladék, hordalék elszállítására, illetve az erdõkben keletkezett kár felmérésére. 
Hogyan gondoskodjunk a gyógyszerekrõl, gyógyászati segédeszközökrõl árvízveszély esetén?

Az országos tisztifõgyógyszerész ajánlása 
 
Dr. Cseh Ildikóországos tisztifõgyógyszerész felhívja az érintett lakosság figyelmét, hogy árvíz, belvíz veszély esetén fokozottan ügyeljenek az alábbiakra: 
  • az állandóan, rendszeresen szedett gyógyszerek mindig legyenek kézközelben, abban a táskában, amit veszély esetén is maguknál tartanak, kiemelt figyelemmel a vérnyomáscsökkentõre, az asztma elleni, pszichiátriai betegségekben szedett gyógyszerekre, a cukorbetegség és a szívbetegség gyógyszereire, a véralvadásgátlókra 
  • készítsék idõben össze a gyermekek gyógyszereit, több gyermek esetén gondosan elkülönítve, vigyázva, hogy ne keveredjenek össze (pl. láz és fájdalomcsillapító, köhögéscsökkentõ, hasmenés elleni gyógyszer, babakenõcs, babaápolási cikkek, sebfertõtlenítõ) 
  • csecsemõk, kisgyermekek részére folyamatosan biztosított legyen a gyógy-tápszer, a speciális tápszer (pl. cukormentes, lisztérzékenységre rendelt); emellett ne feledkezzenek meg a kisgyermek kedvenc játékáról, ha van, cumijáról, cumisüvegérõl, bilijérõl 
  • a csecsemõk részére fontos a pelenka biztosítása; a tárolásnál vegyék figyelembe, hogy a pelenkát ne érje víz 
  • a gyógyászati segédeszközöknél fokozottan figyeljenek a tárolásra, szükség esetén vigyék 
  • magukkal (pl. bot, járókeret, fásli, lázmérõ, speciális kötszer a sebek átkötésére) 
  • a gyógyszerek tárolásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy víz ne érje õket, valamint nedves helyen sem szabad ezeket tárolni 
  • gondoskodjanak kézfertõtlenítõ szerekrõl, egyéb fertõtlenítõkrõl 
  • az állandóan használt szemüveget is tartsák maguknál 
Forrás: antsz.hu 


 
Egészségügy 
Az árvíz levonulása után fontos az alapos takarítás és fertõtlenítés, amellyel elkerülhetõ egy járvány kialakulása.
Aki esetleg járványveszélyt tapasztal, valamilyen hasmenéses, hányásos tüneteket észlel magán, azonnal forduljon parancsnokához, illetve orvoshoz, és ne menjen semmilyen közösségbe. Az árvízi területeken fertõzésveszély van, de eddig nem történt ilyen megbetegedés, így egyelõre nincs szükség megelõzõ védõoltásokra sem.

Fontosnak a megfelelõ fertõtlenítés, az ár elvonulta után összegyûjtött hulladék veszélyes anyagnak minõsül, így azt ennek megfelelõen kell kezelni. Ezen tudnivalókról a tisztiorvosi hivatal és a védelmi szervek internetes oldalain útmutatót is közzétesznek. 


HOGYAN FERTÕTLENÍTSÜNK? 
Tanácsok az ár- és belvíz alól felszabaduló helységek lakói számára 
Kézfertõtlenítéshez fertõtlenítõ oldat  készítése:  vízben  literenként  két  tabletta  Neomagnol tabletta feloldása, plusz egy evõkanál ecet hozzáadása. A kezet 1 percig tartsuk benne! Az oldat 4 óráig használható! Kézfertõtlenítéshez bármely közforgalomban kapható kézfertõtlenítõ is megfelelõ. 
 
Szennyezett használati tárgyak fertõtlenítése:fõzõedények, evõeszközök, játékok tisztítás utáni 30 perces áztatása javasolt, hypós oldatban (10 liter vízhez 6 dl hypó) vagy Neomagnolból készített oldatban (literenként 20 tabletta Neomagnol). 
 
Bútorok, egyéb mosható lakberendezési tárgyak fertõtlenítése:a fertõtlenítéshez 10 db Neomagnol tablettát 1 liter vízben oldjunk fel, majd a vízbõl kiemelt és megszikkadt felületeket ezzel az oldattal mossuk át. Az oldatot hagyjuk a felületre rászáradni. 24 óra elteltével a kezelt felületeket puha textíliával töröljük át. 
 
Mosható textíliák fertõtlenítése:egy órás vizes vagy mosószeres áztatás után végezhetõ el, 1 liter vízhez adott 5 db Neomagnol tablettát tartalmazó oldatban további 2 órán át történõ áztatással. 
 
Nem mosható textíliák, kárpitos bútorok, szõnyegek fertõtlenítése:1 liter vízhez 20 tabletta Neomagnolt adva és feloldva az oldattal a fertõtlenítendõ textíliát alaposan át kell kefélni! (Vigyázat, a Neomagnol oldat színelváltozást okozhat!). 
 
Lakóházak, helységek fertõtlenítése:a fertõtlenítést csak akkor indokolt végrehajtani, ha a víz a helyiségbõl visszahúzódott. Ebben az esetben a helyiség padlózatáról – amennyiben azt nagyobb mennyiségû iszap és egyéb szennyezõ anyag borítja – a szennyezõdést egy erre a célra kijelölt helyre távolítsuk el, majd a padlózatot, a mosható felületeket (pl. csempeburkolat stb.) a fentiek szerint elkészített Neomagnol oldattal kell átmosni. Az oldatot hagyjuk rászáradni a felületre. Nem mosható felületeket (pl. meszelt fal) 10 %-os klórmész oldattal kell bemeszelni. (A 10 %-os klórmész oldat készítése: 250 gr klórmészhez 2 liter vizet öntünk fokozatosan, állandó keverés mellett teljes feloldódásig.) Csak frissen készített oldat használható! A klórmészpor használata fokozott elõvigyázatosságot igényel, belégzését, szembe, nyálkahártyára valójutását kerülni kell. A bõrfelszínt védõkesztyû használatával, testfelszínt takaró ruházattal védeni kell. 
 
Talajfertõtlenítés:a mezõgazdasági mûvelt területeket klórozni nem szabad, ki kell várnia talaj természetes öntisztulását. A talaj fertõtlenítése (pl. udvar) csak akkor indokolt, haaz észlelhetõen fekáliával, egyéb fertõzõ anyaggal szennyezõdött. 
 
Szemétdomb, trágyadomb fertõtlenítése:a fertõtlenítendõ felületet klórmésszel összefüggõ rétegben beszórjuk, majd vízzel bõségesen leöntözzük. Ezt követõen a szemétdomb, trágyadomb felszíni részét  kb.  10  cm  mélyen  erre  alkalmas  eszközzel  át  kell  keverni.  Trágyadomb fertõtlenítéséhez oldat készítése: 1 m3 trágyaléhez 2 kg klórmészport adunk és ezt az elegyet egy erre alkalmas eszközzel alaposan összekeverjük, majd 2 órán át állni hagyjuk. 
 
Vízóraaknák fertõtlenítése:kitisztítás után (víz kiszivattyúzása, iszapeltávolítás) a falak, a csõvezetékek, szerelvények 10 %-os klórmészoldattal történõ meszelése javasolt. 
 
Ûrgödrös  árnyékszék  fertõtlenítése: ülõdeszkát,  padozatot,  oldalfalat  és  a  WC  egyméteres körzetét 10 %-os klórmészoldattal be kell meszelni, az ülõdeszkát két órás behatási idõ után vízzel alaposan le kell öblíteni. Az ûrgödör tartalmának felületét összefüggõ rétegben klórmésszel be kell szórni (vagy a megmaradt oldattal leönteni). 
 
Ólak fertõtlenítése:az elõzõk szerint 10 %-os klórmésszel történjen. 
 
Ásott   kutak   fertõtlenítését  csak   a   talajvíz   teljes   visszavonulása   és   a   kutak   többszöri kiszivattyúzása után lehet elvégezni, ezért minden esetben forduljanak a helyi önkormányzathoz!
 
Tudnivalók Betadine alkalmazása esetén:
A  Betadine  oldat  PVP-jód  tartalmú  fertõtlenítõszer:  felhasználható  környezeti  haváriák  (pl. vízbetörés, járványok, stb.) utáni környezetfertõtlenítésre is. A jód hatáselve nagyfokú roncsoló képességén alapul, ennek következtében elpusztítja a baktériumokat, gombákat és vírusokat. A PVP-jód vízben oldódik, ezért vízzel tovább hígítható, miközben az antimikrobiális képesség nem változik. 
 
Hatásmód:
A Betadine oldat „jodofor” típusú fertõtlenítõszer, ami azt jelenti, hogy folyamatosan adja le a hatékony elemi jódot, ami miatt tartós hatást fejt ki a kezelt felszínen, függetlenül attól, hogy ez bõr, avagy tárgyak felülete vagy eszközök anyaga. A megfelelõen hígított vagy hígítatlan készítmény az alkalmazási elõírások szerinti módon minden ismert baktériumot, vírust, gombát és egyéb kórokozót elpusztít.Hatás közben a jód elbomlik, amit barna színének csökkenése vagy teljes eltûnése jelez. A hatékony készítmény színe a kóláéhoz hasonlóan barna, vagy annál sötétebb. A direkt napfény elõsegíti a termék hatástalanná válását, ezért óvjuk a felhígított oldatot a napsugárzástól! Mindig frissen készült oldatot használjunk a bõr vagy a test fertõtlenítésére, az állott, de még hatékony (barna színû) oldatot a környezetünk lemosó fertõtlenítésére használhatjuk fel. Frissnek számít a 24 órán belül készült, napfénytõl védett, hûvös helyen tárolt oldat. A Betadine oldat bõrfertõtlenítésre önmagában hígítatlanul vagy 1:10-es hígításban (1 liter vízhez 1 dl Betadine oldat) használatos általában sebek környékén vagy mûtéti elõkészítésben alkalmazva.
1:100-as hígításban (10 liter vízhez 1 dl Betadine) alkalmas általános fertõtlenítõszerként bõr vagy teljes test lemosására, tárgyak vagy felületek teljes fertõtlenítésére. A termék stabilitása olyan nagy, hogy hígított állapotban is megõrzi fertõtlenítõ hatását legalább 24 óráig. A különféle környezeti haváriák (vízbetörés, árvíz, járványok, stb.) utáni mentesítõ fertõtlenítés esetén a Betadine oldatot az alábbi módon javasoljuk felhasználni: 
 
Fertõtlenítõ oldat készítése:
Minden esetben 1:100-as hígításban javasolt az oldat felhasználása. Ezt úgy készíthetjük, hogy 1 dl Betadine oldatot egy fedéllel ellátható, kb. 10 liter ûrtartalmú edényben 10 liter vízzel hígítunk, és a kapott elegyet jól felkeverjük. Ha lehet, használjunk tiszta ivóvizet, de végszükség esetén tiszta edényben felfogott csapadékvíz is használható, hiszen az oldat fertõtleníti önmagát. A fertõtlenítõ oldatból egy megfelelõ edénybe vegyünk ki annyit, amennyit egyszerre felhasználunk, a maradékot fedjük le és tiszta, hûvös helyen, napfénytõl védve tároljuk. A lehetõ leggazdaságosabban járjunk el, hogy a fertõtlenítõ oldat a sok különféle feladatra elégnek bizonyuljon! 10 liter ilyen fertõtlenítõ oldat elegendõ a legtöbb háztartás fertõtlenítõ takarításához és a legfontosabb tárgyak mentesítéséhez. 
A fertõtlenítõ oldat nem csíp, nem szárítja a bõrt, ha esetleg szembe kerül, sem okoz égetõ érzést. 
 
Fertõtlenítõ kézmosás:
A fertõtlenítõ oldatból egy jó evõkanálnyit vegyünk a kezünkre és azt alaposan dörzsöljük el mindenhol. Hagyjuk legalább 2 percig rászáradni, majd bõ szappanos vízzel mossuk le és tiszta vízzel öblítsük le! 
 
Fertõtlenítõ fürdetés (ember, állatok):
A fertõtlenítõ oldattal itassunk át egy mosdószivacsot, ennek hiányában egy tiszta ruhát, és a teljes testfelületet alaposan dörzsöljük át. Hagyjuk rászáradni legalább 2 percig, majd bõ szappanos vízzel mossuk le. 
 
Fertõtlenítõ lemosás tárgyak esetén:
A fertõtlenítõ oldatot egy mosogatószivaccsal a tárgy teljes felületére vigyük fel, majd hagyjuk rászáradni. 5 perc után bõ mosogatószeres vízzel mosogassuk el, majd öblítsük le tiszta folyó vízzel a  megszokott módon. Mosogatógépekkel is végezhetjük a mûveletet, ekkor a mosószer-tartályba tegyünk kb. 20 ml (két evõkanál) hígítatlan Betadine oldatot (semmilyen más mosó-aktív anyagot ne használjunk ezzel együtt!), majd egy rövid mosogatási programot futtassunk le; ha lehetõség van rá, fûtés nélkül vagy csak hideg vízzel. A program lefutása után a szokásos mosogatószerrel újra futtassunk  le  egy  programot  a  megszokott  eljárásunk  szerint.  A  tárgyak  lehetnek  edények, evõeszközök, szerszámok, gyermekjátékok és minden olyan tárgy, ami lemosással/mosogatással egyébként is tisztítható. A Betadine oldat a tárgyakat általában nem fogja meg, a keletkezett barna színt  a  vizes  mosás  általában  maradéktalanul  eltávolítja.  Amennyiben  mégis  elszínezõdést tapasztalunk, a vizes mosás után tegyük a tárgyat napfényre pár órára, vagy öblítsük át klórmentes tisztítószerrel, a jód barna színe maradéktalanul eltûnik. Jól tisztítható, nem színezõdõ anyagok: üveg, porcelán, zománcozott edények, fémtárgyak (elsõsorban acél és vas), bármely mûanyag, fa, kõagyag  és  kerámia.  Ezüst-,  réz-,  és  alumínium tárgyak  esetleg  megsötétedhetnek, különösen hosszú érintkezés esetén, de a keletkezett sötét réteg bármely háztartási súrolószerrel eltávolítható. 
 
Textíliák fertõtlenítése:
Kézzel:a fertõtlenítõ oldattal történõ teljes átitatás, majd 5 perc elteltével vizes öblítés, ezt követõen
a megszokott módon történõ mosás javasolt.
Mosógéppel:A mosógép kímélõ programját használjuk, és az elõmosó-szer helyére töltsünk 10-20 ml hígítatlan Betadine oldatot. A mosást a megszokott módon hajtsuk végre. Így fertõtleníthetõk szövetbõl vagy plüssbõl készült gyermekjátékok, cipõk, ágynemûk, stb. lakástextíliák is.
Rendkívül ritka, hogy a  Betadine oldat ebben a hígításban foltot vagy jód-nyomot hagyjon a textíliákon, annak ellenére, hogy az átitatáskor azok elszínezõdnek. Próbáink alapján csak a tiszta viszkóz, illetve poliakril mûszálból, illetve egyes különlegesen fehérített gyapjú szöveteknél fordul elõ átmeneti elszínezõdés. Az ilyen textilekbõl pár órás napoztatás, vagy híg, klórmentes (oxigénes) fertõtlenítõszerrel történõ kezelés a barna színt maradéktalanul kiviszi. Különleges, vagy rendkívül értékes textileknél végezzünk próbát kis felületen. Ha elszínezõdést tapasztalunk, nem javasoljuk a használatát. A próba felületérõl a barna szín nátrium-tioszulfát (fixírsó) híg oldatával eltüntethetõ, az anyag más módon nem károsodik. 
 
Fürdõszobák fertõtlenítése:
A fertõtlenítõ oldattal a fürdõszobák, WC-helyiségek teljes felületét mossuk át szivacs segítségével a csempéktõl a kádon, WC-n, mosdókon át a padlóig. Ne hagyjuk ki a fürdõszobákban általában tárolt gépeket (pl. mosógép, stb.) és egyéb nagy méretû tárgyakat (szennyestartók, szekrények, stb.) sem. Száradás után hagyjuk 5 percig hatni, majd bõ vizes öblítéssel mossuk le. Az esetleg elszínezõdõ fugákból a Betadine barna színe pár nap múlva eltûnik, további kezelés nem szükséges. 
 
Falak, mennyezetek, padozatok, teljes helyiségek fertõtlenítése:
A fertõtlenítõ  oldatot  töltsük  permetezõ  feltéttel  ellátott  eszközbe  (pl.  kisebb  helyiségekhez ablakmosó-flakon, nagyobbakhoz mûanyag permetezõkanna, stb.) és permetezéssel szórjuk fel a szükséges felületekre úgy, hogy azt teljesen átnedvesítse. Használjunk finom szórást, ha lehetséges, így takarékosan használhatjuk fel az oldatot és lefolyni is kevésbe fog. Mindenhol haladjunk végig, felülrõl lefelé, a mennyezettõl a padozatig. A szert hagyjuk rászáradni a felületre. Ahol szükséges és lehetséges (pl. aljzatok, csempézett vagy mosható falak, álmennyezeti panelek, nyílászárók, stb.), bõ mosószeres vízzel öblítsük le a szer maradékát. A Betadine nem színezi el tartósan egyetlen építésben használt anyag felületét sem. Ahol létrejön kismértékû elszínezõdés, ott is általában pár nap alatt magától eltûnik. Ha különleges vagy érzékeny felületen (pl. tapéták, textilek, stb.) akarjuk használni, célszerû elõtte kis felületen próbát végezni és annak eredményétõl függõen eljárni. 
 
Egy átlagos méretû háztartás fertõtlenítéséhez körülbelül 1 dl (100 ml) Betadine oldat szükséges. A Betadine a gyógyszertárakban többféle kiszerelésben szerezhetõ be. 

Figyelem! A Betadine® oldat nem keverhetõ semmilyen más szerrel, vagy tisztítószerrel, mert mérgezõ klórgáz keletkezhet! A termék eredeti tájékoztatójában olvashatók ettõl a tájékoztatótól függetlenül minden esetben betartandók!
 
 

 



 
jelentés segély segítség

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

Sürgős segítség a viharkár érintettjeinek

2019. June 28.

Az ADRA Alapítvány a Nyírség északi részét érintő vihar után 24 órán belül a helyszínen volt, keresve a a lehetőséget a segítségnyújtásra

Élhetőbb körülmények
2021. February 01.