Szakmai tervek 2018. évre

 

Segélyezés, Szerző:Csapkó-Zohán Tünde - 2018. January 17. 1001

              AZ ADRA ADVENTISTA FEJLESZTÉSI ÉS SEGÉLY ALAPÍTVÁNY

2018. ÉVES TERVEI

 

„ Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól…”

(Apcsel. 20:35)

   Az ADRA vezetése, munkatársai és önkéntesei nevében hívlak benneteket nagy szeretettel, hogy 2018-ban is álljatok mellénk, és támogassátok programjainkat!

Isten kezébe helyezetett terveink szerint 2018-ban is folytatódik a gyermekétkeztetési program. A Nagyvárosi Evangélizációszívügyünk, és Jézus második visszajöveteléig oda fogunk állni a nélkülöző gyermekek mellé, határainkon innen és túl. Támogatóink a Hjelpesendinger, és a Blythswood Care segélyszervezet jóvoltából az ADRA segélyezési raktárából kaphatnak segítséget, aki egyházunkon belül vagy az önkéntesekhez fordulva várják ezt. A „Fontos vagy Istennek!”gondolatok jegyében, tiszta szívű fiatalok és idősebbek támogatják majd azokat gyermekeket, akik számára nem természetes dolog egy család szeretetének melege.

      2018. júl. 23-30-ig lesz az ADRA karitatív nyári tábora Balatonlellén. Kiemelt támogatónk idén is az Utekontakten Nittedal. Ez a fiatalokból álló norvég civilszervezet egész évben adományokat gyűjt azért, hogy közös projektünk keretében minél több hátrányos helyzetű gyermek nyaralhasson a Balaton partján.

Terveink között szerepelnek pályázatokon való sikeres részvételi lehetőségek, melyek megvalósítása számos esetben már sikerrel zárultak. Elkötelezettek vagyunk a határon túl élő magyarság iránt is. Az esetleges katasztrófahelyzetekben az ADRA azonnali segítséget nyújt majd a Kelet-Magyarországi Speciális Mentőcsapattal együttműködésben. Legyen ez csak egy biztonsági tervezés Isten kegyelméből.

Köszönöm az ADRA kuratóriumának nevében, hogy tavaly is együtt szolgálhattunk veletek az Úrnak és az embertársainknak! Idén szeretnénk egy befolyási központtal elérni a fizikai és lelki hátrányokkal küzdőket, minél hitelesebben bemutatva számukra Isten valódi, őszinte szeretetét!

Számítunk rátok idén is! Szeretnénk veletek közösen még több támogatást, és hatékony segítségnyújtást adni a nélkülözőknek. Bíztatlak benneteket, hogy kapcsolódjatok be minél többen a segélyszervezet önkéntes programjaiba is!    

                                                                                                       

                                                                                                                  Csapkó-Zohán Tünde


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

Mikulásünnepség a Mentőkkel

2018. December 14.

Az Országos Mentőszolgálat munkatársaival a Magyar Vöröskereszt anyaotthonában jártunk.

Kedves támogatóink!
2010. October 27.