1%-os felhívás

 

Segélyezés, Szerző:Csapkó-Zohán Tünde - 2018. Január 22. 2706

Kedves Olvasók!

Szeretettel kérünk Benneteket, hogy a személyi jövedelemadótok 1%-val idén is támogassátok az ADRA Alapítvány munkáját. Az így felajánlott összeget az ADRA Alapítvány a hátrányos helyzetű embertársaink, krízishelyzetbe került családok, árva gyermekek valamint a katasztrófa sújtotta települések lakóinak megsegítésére használja fel. A 2017-ben folyósított 1%-os felajánlások összege 1.958.314,- Ft volt. Ennek az összegnek a 70%-a az ADRA alapító okiratában meghatározott cél szerinti tevékenységekre (szociális segélyezés, karitatív gyermek tábor, családon kívül nevelkedő gyerekek támogatása), valamint 30%-a a törvényi előírások szerint működési költségekre került felhasználásra.

Az ADRA vezetősége ezúttal is szeretne köszönetet mondani minden kedves eddigi felajánlónak.

Kérünk, hogy az 1%-os bevallások idején idén se feledkezzetek meg az ADRA Alapítványról.

1 %-od életeket menthet!

 

                     

 

FELHÍVÁS!

 

ADRA – Mentsünk meg egy életet! Változtassuk meg a világot!

 

Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány támogatottjai nevében nagy szeretettel kér, hogy személyi jövedelemadód (SZJA) 1%-áról rendelkezz az alábbi adószám megjelölésével:

 

19661414–1–42

 

A Hetednapi Adventista Egyház Szeretetszolgálataként egyházunkon belül és kívül is nagyon sok feladatunk van, mert egyre több a bajba jutott család! Katasztrófahelyzetekben pedig azonnal indulnunk kell, hogy életeket és értékeket mentsünk! Köszönjük szépen, hogy az ADRA javára döntesz, és erre bátorítod ismerőseidet és barátaidat is!

 


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

Kelet-Afrika - Az évtized legsúlyosabb krízise

2011. Augusztus 30.

Afrika keleti szegletében egyre súlyosbodik a humanitárius válság. Az Egyesült Nemzetek Humanitárius Ügyeket Szervező Irodája szerint kb. 12,4 millió embernek van szüksége életmentő segítségre, és arra számítanak, hogy 2011 decemberére a válság soha nem látott szintet fog elérni. Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány egyre kiterjedtebb segélyezést folytat, hogy az ott élők élelmiszerhez és vízhez jussanak, és humanitárius segítséget nyújt az alultápláltaknak, és az éhezőknek. Ez az évtized legsúlyosabb humanitárius válsága – mondja Emanuel da Costa, a Nemzetközi ADRA vészhelyzet-menedzselő...

Egy elfeledett falu
2019. Február 11.
A várakozás súlya
2010. Február 04.
Gyermekélelmezési Program
2004. December 01.