Október 1-én és 2-án a szerb ADRA szervezésében egy olyan találkozóra került sor, melyet a Balkán országok irodáinak szerveztek, melyre meghívást kaptak a szomszédos országok munkatársai is. A találkozó témája a régió országainak együttműködése volt, melynek két fő vonulata a vészhelyzetekben történő együttműködés, illetve a közös programok megvalósítása, források használata. Ezen kívül lehetőség volt a szerb ADRA munkájába betekinteni: menekültek számára létrehozott közösségi központot látogattak meg a résztvevők, valamint a helyi iroda munkatársaival is megismerkedhettek.
A közös munkát érintő felajánlások mellett a jövőben történő konkrét cselekvési lépéseket fektettek le a résztvevők. A magyar ADRA felajánlása esetleges vészhelyzetekre egyrészt a speciális mentésben történő részvétel szakemberekkel és felszereléssel, valamint szárítógépek, illetve a katasztrófa utáni átmeneti időszakban használható AquaBoxok voltak. A határon átnyúló együttműködések különféle formáinak lehetőségét folyamatos pályázatfigyeléssel szeretnék elősegíteni a csoport tagjai, élve az Európai Unió és egyéb források adta lehetőségek felhasználásával.
2009. December 03.
Az idei nyírségi viharkár bekövetkezte után az ADRA Alapítvány folyamatosan megoldást keresett a leghatékonyabb segítségnyújtásra. Pályázat útján az Alapítvány 10 000 USD-t tudott lehívni az ADRA nemzetközi katasztrófa alapjából, amibõl egy meghatározott településen jelentõs helyreállítási munkálatokat lehetett elvégezni. Az érintett 33 település közül egy rendkívül szegény település, Demecser-Borzsova tanya került az alapítvány látókörébe.