ADRA Europe Fórum 2018.

 

Fejlesztés, Szerző:Sitkei Zoltán - 2018. November 08. 1647

ADRA Europe Fórum 2018.

ADRA Europe Forum - Budapest, 2018.10.22-25

Október végén az ADRA Europe csúcstalálkozó Budapesten került megszervezésre az európai ADRA irodák vezetői számára. A rendezvényen részt vett az ADRA International elnöke, Jonathan Duffy, és két alelnöke is. A megnyitón az utóbbi hónapokban munkába állt új vezetőkért imádkoztak, Isten áldását kérve családjaikra és szolgálatukra, majd előadásokkal és csoportos egyeztetésekkel folytatták a résztvevők. A legfontosabb témák a nemzetközi hálózat-adta lehetőségek még jobb kihasználása, új lehetőségek keresése az együttműködésre és új forrásteremtő eszközök használata volt. A rendezvény folyamán lehetőség volt a kapcsolatépítésre is, így szóbeli megállapodás alapján a magyar ADRA Iroda további egyeztetéseket folytat majd a Balkán országokkal, valamint az osztrák, cseh, szlovák és a román ADRA irodák vezetőivel is.


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Fejlesztés

Az ADRA együttmûködése Magyarország Külügyminisztériumával

2012. Május 15.

(Egy Közösségfejlesztési program áldásos megvalósítása) Abban az örömben volt részünk, hogy 2012. januárjában a Külügyminisztériumnál nyert sikeres pályázat kapcsán az ADRA elkezdhette „Magyarságtudat gyermeknyelven” címû projektjének megvalósítását. A projekt költségvetése közel 1.000.000,- Ft volt, célcsoportja pedig a salgótarjáni Arany János Általános Iskola valamint a beregszászi Zrínyi Ilona Középiskola diákjai voltak.

Mentési gyakorlat
2018. Június 25.