Mellékelten láthatjátok és olvashatjátok a 2018. év rövidített ADRA beszámolóját, kis ízelítőt adva múlt évi munkánkról.
Hálásak vagyunk a támogatóknak, akik az év folyamán lehetővé tették a humanitárius munkáink megvalósulását.
Továbbá, 4 nyertes pályázatért vagyunk hálásak Urunknak, mely közül 2 NEA pályázati támogatást működésre fordíthatunk, 1 pályázati támogatásból ( Magyar Élelmiszerbank Egyesület) az ADRA táborban résztvevő gyermekeket támogattuk, 1 TED pályázati támogatás pedig a 2019-ben kezdődő „Élet lehelete” program megvalósulását teszi lehetővé.
Sitkei Zoltán
Ügyvezető igazgató
ADRA Alapítvány
2006. Április 01.
Szociális helyiség beruházásának támogatása a kárpátaljai Nagybereg községben. A beruházás célja, hogy egy szociális elosztó helyiség segítségével a térség logisztikai és szociális tevékenységeit fellendítse a szervezet. A beruházás 2006-ra is átnyúlt.