Március 7-én és 8-án a medgyesegyházi Schéner Mihály Általános Iskola 70 diákja számára tartott két instruktorunk alapszintű újraélesztés tréninget. Az intézmény befogadta Élet lehelete programunkat, melynek keretében a már kiképzett diákok további képzését is tervezzük, valamint egy tanárokból álló oktatói csoport létrehozását, akik fenntartható módon a további évfolyamok számára fogják az oktatást végezni, illetve a már kiképzett tanulók részére gyakorlási lehetőséget biztosítanak majd. A program első állomása volt Medgyesegyháza, melyet további oktatási intézmények fognak követni. Az Élet lehelete projektet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Rákbetegek Országos Szervezete is támogatja.
2012. Május 15.
(Egy Közösségfejlesztési program áldásos megvalósítása) Abban az örömben volt részünk, hogy 2012. januárjában a Külügyminisztériumnál nyert sikeres pályázat kapcsán az ADRA elkezdhette „Magyarságtudat gyermeknyelven” címû projektjének megvalósítását. A projekt költségvetése közel 1.000.000,- Ft volt, célcsoportja pedig a salgótarjáni Arany János Általános Iskola valamint a beregszászi Zrínyi Ilona Középiskola diákjai voltak.