Az ADRA hivatalos közleménye az Egészségügyi Világnap alkalmából (2019)

 

Fejlesztés, 2019. Április 07. 1281

Az ADRA hivatalos közleménye az Egészségügyi Világnap alkalmából (2019)

Az ADRA hivatalos nyilatkozata az egészségügyi világnapra 2019-ben

Egészséget Mindenkinek

Olíviánál (a nevet megváltoztattuk) már elkezdődött a szülés, amikor a kórházba érkezett. Azonnal a

sürgősségi osztályra vitték. Gyors vizsgálat után az orvosok megállapították, hogy a kismama és a

születendő kisbaba élete is komoly veszélyben forgott. Csupán néhány percen belül a szakorvosok

mellette voltak, átszállítva őt a legjobb szlovéniai szülészeti központba. Kevesebb, mint 40 percen

belül Olívia már a szülőszobában volt, a legjobb szülész-szakorvosokkal körülvéve. Picike kisfia a

vártnál 10 héttel korábban született és úgy a kismama, mint az újszülött életveszélyben voltak. A

kisbabát a koraszülött osztályra szállították, mialatt a fiatal anya életét egy sürgős műtéttel

megmentették. Mindketten életben maradtak az európai országban működő, kiváló egészségügyi

ellátás miatt.

Ez az eset húsz évvel ezelőtt történt. Azonban ma is, a hely, ahol élsz, az életkörülményed drámaian

meghatározzák a létfontosságú egészségügyi szolgáltatások elérhetőségét. A fejlett egészségügyi

alapellátás és az univerzális egészségügyi lefedettség sok életet mentett. Másfelől, az egészségügyi

alapellátás hiánya és az ellátások magas költségei sok élet elvesztésével jártak. Még mindig számít,

hogy hol születtél és hol élsz. Az egészségügyi alapellátáshoz való hozzáférés sok esetben élet-halál

kérdése.

 

Álmok a boldogságról és jólétről

Ma, az Egészségügyi Világnapon, az emberiség az egészséget és a jólétet „ünnepli”. Itt az ideje, hogy

mindenki egészséges legyen! Az egészség úgy emberi jog, mint humán felelősség is. Mindenki

számára elérhetőek kell legyenek azok a szolgáltatások, amelyek szükségesek a saját és családjuk

egészsége érdekében. A szomorú tény az, hogy Földünk népességének legalább fele nem kapja meg

a szükséges egészségügyi szolgáltatásokat. Évente körülbelül 100 millió embertársunk

mélyszegénységbe kerül, mivel egészségbiztosításuk nem fedezi az egészségügyi kiadásaikat, ezért

kénytelenek ezen költségeket saját zsebből fizetni és törleszteni.

A nem biztonságos és alacsony minőségű egészségügyi ellátás életeket tesz tönkre és billió EURO-

költségeket okoz a világnak, éves szinten.

 

Ahhoz, hogy az egészség mindenki számára valóság legyen, szükségünk van:

 

 - magánszemélyekre és közösségekre, akiknek részük van a magas színvonalú egészségügyi

szolgáltatásokban, hogy gondoskodjanak a saját és családjaik egészségéről. Életbe vágó,

hogy az emberek minőségi egészségügyi oktatásban részesüljenek és lehetőségük legyen

javítani egészségi állapotukon, a felelősségteljes szokásformákkal és életvitelük

változtatásával.

 - szakképzett egészségügyi dolgozókra, akik képesek magas színvonalon, ember-központú

ellátást nyújtani. Az egészségügyi dolgozók nagyobb odafigyelést kellene helyezzenek a nem

fertőző betegségek, a fertőző betegségek és a mentális betegségek megelőzésére.

 - az alapvető egészségügyi ellátásba való befektetés iránti elkötelezett döntéshozókra.

Egészségügyi egyenlőtlenség

Bőséges bizonyíték van arra, hogy szociális faktorok, mint képzettség, munkaügyi státisu, jövedelmi szint, nem, és etnikai hovatartozás komoly hatással van az egyén egészségi állapotára. Minden országban - függetlenül attól, hogy alacsony, közepes vagy magas jövedelmű - széles különbségek vannak a különböző társadalmi csoportok egészségügyi státuszában. Minél alacsonyabbaz egyén szociális-gazdasági helyzete, annál nagyobb az esélye a rossz egészségi állapotra.

  • Legalább a világ népességének fele még mindig nem részesül teljes alapvető egészségügyi ellátásban.
  • Nagyjából 100 millió ember kényszerül mélyszegénységben élni (azaz napi 540 Ft-ból, vagy kevesebből él naponta), mert fizetniük kell az egészségügyi ellátásért.
  • Minden nap legalább 16 000 gyermek hal meg tüdőgyulladásban, maláriában, hasmenésben vagy más betegségben mielőtt betölti az ötödik életévét. A gyermekek a szub-szaharai övezetben tizennégyszer nagyobb eséllyel hal meg öt éves kora előtt, mint a világ más részein. Továbbá azon gyermekek, akik vidéken élnek szegény környezetben aránytalanul jobban érintettek.
  • A várható élettartam 34 évenként változik a különböző országokban. Az alacsony jövedelmű országokban az átlagos várható élettartam 62 év, míg a magas jövedelmű országokban 81 év. Egy Sierra Leonéban született gyermek várhatóan 50 évet él, míg egy Japánban született esetén ugyanez 84 év.
  • Az egészségügyi egyenlőtlenségek jelentős kiadást jelentenek a társadalmak számára. Az Európai Parlament felmérése szerint az egészségügyi egyenlőtlenséghez kötődő veszteségek  nagyjából a bruttó hazai termék (GDP) 1,4 %-át emésztik fel az Európai Unióban -  - ez a szám majdnem olyan magas, mint az EU katonai védelemre fordított költsége (a GDP 1,6 %-a) Ez a termelékenység és adófizetés veszteségeiből, valamint a magasabb jóléti és egészségügyi költségekből származik.
  • A terhességi halálozás az egészségügyi egyenlőtlenség legfőbb indikátora. A terhességi halálozási arány mutatja a gazdagok és szegények közötti szakadékot, mind az országok között, és azokon belül. A terhességi elhalálozás 99%-a a fejlődő országokban történik éves szinten a világon. A terhességi halálozás kockázata 1:16 a csádi nők esetében, míg ugyanez az arány kevesebb, mint 1:10 000 a svéd nők esetében.
  • A tartós egészségügyi egyenlőtlenségek lelassítják a fejlődést. Közel 1 milliárd ember él nyomornegyedekben a világon, mely a világ városokban élő népességének negyedét teszi ki.

Mit tesz az ADRA?

A Szervezet hiszi, hogy minden ember mindenhol megfelelő ellátást érdemel azon a településen, ahol él.

Mindenkinek jó egészségi állapotban kellene lennie, jólétben, elérve a szükséges egészségügyi ellátást amikor csak szükséges, a saját lakókörnyezetében. Az alapfokú egészségügyi ellátás alapját képezi az általános egészségügyi lefedettségnek. Támogatjuk az általános egészségügyi lefedettség elérését a magunk, saját közösségünk és a bolygó felé tanúsított személyes felelősség tudatosításával együtt.

2017-ben az ADRA az egészségügy területén 3 millió embert segített és támogatott.

Moteeb egy tízhónapos gyermek Yemenből, aki egy otthonukat elhagyni kényszerülők számára létesített táborban él AL Hazim járásban, Al-Jawf-ban. Édesanyja egy hónappal születése után halt meg szülés utáni komplikációk miatt, mivel családja nem tudta kifizetni a legközelebbi egészségügyi intézménybe szállításának költségeit, hogy egészségügyi ellátást kapjon. Az ADRA az Összehasonlító Integrált Program az Alultápláltság ellen (CIRAM) a régióban történt megvalósításával Moteeb megfelelő ellátásban részesült. Moteeb egészsége helyreállt öt hónapos kezelés után a helyi ADRA csapat segítségével.

Az ADRA programjának célja Yemenben az alultápláltság csökkentése és az alapfokú egészségügyi ellátás biztosítása 30 000 újszülött és öt éven aluli gyermek számára.

Mit tehetünk?

Mindenki részt vehet abban, hogy segítse a jó egészségi állapot elérését bárki számára. Állj ki az igazság mellett, gyakorolj könyörületességet, mutass szeretetet!

1. Tanulj! Tudj meg többet az egészségről, igazságtalanságról és egyenlőtlenségről ami az egészségügy területén jelentkezik, ide értve az alapfokú egészségügyi ellátás és általános egészségügyi lefedettség elérhetőségét.

2. Légy felelősségteljes! Vigyázz a saját és családod egészségére, élj felelősségteljes, egészséges és kiegyensúlyozott életet.

3. Cselekedj! Állj ki az igazság mellett és tudatosítsd az alapvető egészségügyi ellátás és az általános egészségügyi lefedettség fontosságát.

a) használd a saját hangodat és igényelj jó egészségügyi szolgáltatásokat a saját lakóhelyeden és az egész világon.

b) folytass építő jellegű beszélgetéseket az alapvető egészségügyi ellátás és az általános egészségügyi lefedettség megoldását keresve sokféle emberrel, akiknek azok biztosításában alapvető szerepük van.

c) működj együtt helyi szervezetekkel és az általános egészségügyi lefedettségért harcolókkal, hogy mindenki számára elérhető alapvető egészségügyi ellátás lehetőségeit fedezzétek föl.

d) Tégy meg mindent azért, hogy helyi vagy világszéles közösségek szükségletei a figyelem középpontjába kerüljenek.

e) oszd meg azon személyek és közösségek történeteit, akik nélkülözik az alapvető egészségügyi ellátást.

f)Támogass programokat, tevékenységeket és erőfeszítéseket, melyek az egészségügyi ellátás elérését célozzák meg.

g) Ossz meg bejegyzéseket és üzeneteket a saját kapcsolati hálózatodon belül, terjessz anyagokat és csatlakozz olyan eszmecserékhez, melyek az alapvető egészségügyi ellátás és az általános egészségügyi lefedettség témájával kapcsolatosak. Az elsődleges hashtag, melyet használunk: #HealthForAll.