Újabb kb. 50 diákkal bővült azon diákok csoportja, akiket az Élet lehelete program keretében az alapfokú újraélesztés technikájára oktattunk április 3-án Bucsán. Az ott élők így nagyobb biztonságban vannak, mivel a tanulók a módszer alkalmazását elsajátítva képesek arra, hogy segítséget nyújtsanak szívmegállás, vagy szív- érrendszeri betegség miatt kialakuló rosszullét esetén. A program folytatásaként tanárokat is képezünk majd, akik az iskolában folytatják majd a diákok oktatását és segítik őket a gyakorlásban.
2010. Március 16.
Szombaton reggel 8.8-as erõsségû földrengés rázta meg dél-közép Chilét, szökõárat elõidézve, legalább 120-an meghaltak, és megrongálódtak a közmûvek is. Az ADRA a hatóságokkal együttmûködve becsüli fel a szükségeket a leginkább érintett területeken. „Munkatársaink Chilében már az érintett területen vannak, hogy elsõ kézbõl értesüljenek a földrengés kiterjedésérõl, és megállapítsák, mely közösségek a leginkább érintettek” – mondja Mario Ochoa, az ADRA International alelnöke.