Segítségnyújtás Kiskőrösön

 

Segélyezés, Szerző:Sitkei Zoltán - 2021. Április 21. 1266

Segítségnyújtás Kiskőrösön

Néhány hónappal ez előtt keresett meg bennünket elektronikus levélben egy házaspár Kiskőrösről. Segítséget szerettek volna kapni. A férfi egészségügyi problémája miatt nem tudott elhelyezkedni, gyógyszereinek magas költségei felemésztették azt a pénzbeli ellátást, amit kapott. Felesége sem talált munkát. Egy melléképületben szűkösen laknak, ahol az egyetlen lehetőség a fűtésre az elektromos hősugárzó, melyet a tulajdonos csak korlátozottan enged használni a magas fogyasztás miatt. Az épület nem szigetelt, így telente küzdenek a penészedéssel. A házaspár az interneten talált rá az ADRA Alapítványra és remélték, hogy segíthetünk. Ilyen eseteken a segélykérelem érdemi elbírálásához szükséges a háttérinformáció, mely alapján megállapítható, hogy a szükséghelyzet valós. Ilyen esetekben vagy a szociális ellátórendszert hívjuk segítségül, vagy helyi lelkészt/önkéntest kérünk arra, hogy egy környezettanulmányt készítsen személyesen megkeresve a kérelmezőt. Jelen esetben Kis István lelkészt vontuk be, aki a látogatás után biztosított bennünket a kérelem megalapozottságáról. Így hamarosan megszületett a döntés a támogatásról: gyógyszerköltségek és tartós élelmiszer csomag formájában tudtunk segíteni, melyet április elején kézbesítettünk részükre.

A látogatás során elmondták, hogy bár a férfi továbbra sem vállalhat munkát betegsége miatt, ügyében betegjogi eljárás indul, mivel az ellátása során történt hiányosságok alapján megalapozott lehet kártérítési felelősség. Felesége pedig 6 órában kapott munkát, így életük lassan egy elfogadható szintre kerülhet. Az eset kapcsán nagyon jó volt látni azt a szándékot a kérelmezők részéről, mely saját helyzetük megváltoztatására irányul: megteszik a tőlük telhetőt, használják lehetőségeiket. Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy segíthettük őket a talpra állás folyamatában.


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

Az ADRA oltási és HIV-megelõzõ programja Haitin

2010. Március 23.

Nagyszabású oltási és HIV-megelõzõ program van folyamatban Haitin annak érdekében, hogy Port-au-Prince egyik táborában, amelyben több mint 20.000 fedél nélkül maradt ember él, minimalizálják a járványok terjedését – jelentette az ADRA.   „Olyan helyeken, ahol az emberek ennyire közel élnek egymáshoz, rendkívül magas a fertõzõ betegségek terjedésének a veszélye” – mondja Sandra Golles, az ADRA Haitin mûködõ Vészhelyzetkezelõ Központjának egészségügyi koordinátora.

A várakozás súlya
2010. Február 04.