Összefogás Farkaslyukon - helyzetjelentés

 

Segélyezés, Szerző:Sitkei Zoltán - 2021. June 09. 1126

Összefogás Farkaslyukon - helyzetjelentés

A Farkaslyukon élő Szemán Sándorról és három gyermekéről - akiket egyedül nevel - korábban megjelent cikkünkben írtunk, amikor is arról számoltunk be, hogy egy kályhából kipattant szikra miatt leégett a hátuk. A tető és a szerkezeti elemek nem sérültek, illetve a szomszéd házrészre sem terjedt át a tűz. Ugyanakkor a lakás helyiségei teljesen használhatatlanok voltak, teljesen kiégett az összes, mindenüket elveszítették. A hír hallatán sokan megmozdultak az egész országban. Ki anyagiakkal, ki tárgyi adományokkal próbált segíteni. Az Alapítvány 150 ezer forintos gyorssegélyt biztosított építőanyagokra, illetve egy rövid közösségi média kampányban tette közzé a család szükséghelyzetét. Ez utóbbi révén újabb 155 ezer forint gyűlt össze, melyet az Alapítvány képviselői 2021. június 1-én adtak át. Ebből az összegből fedezik majd a villanyóra elhelyezését, a lakás hálózatra történő visszakötését. Sándor, az édesapa saját maga is dolgozott a ház helyreállításán, a szakmunkák elvégzésében pedig a Polgármesteri Hivatal nyújtott segítséget. Pintér Zsolt polgármester elmondta, hogy az összefogás, amit az ügyben tapasztaltak, példaértékű volt. Teljesen ismeretlen emberek hívták fel és ajánlottak bútort, ruhát, élelmiszert a családnak. A fürdőszoba teljes rekonstrukciója még hátra van, valamint a ház külsejének egységes helyreállításában is fognak még segíteni.


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Segélyezés

Segítségnyújtás Kiskőrösön

2021. April 21.

Egy házaspárt segítettünk, akik számára új lehetőségek nyíltak egy jobb életre.

Az ADRA munkája Haitin
2010. January 27.