Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülésen él egy édesanya, aki öt gyermekét neveli egyedül. A településen és környékén a nőknek nehéz elhelyezkedni, nincsen felvevő piaca a női munkaerőnek. Ennek eredménye lett, hogy olyan szegényes körülmények alakultak ki a családban, hogy kilátásba került a gyermekek kiemelése a családból. Az egyik feltétele annak, hogy ez ne történjen meg, megfelelő fekhely biztosítása volt a gyermekenek. Egy nagylelkű felajánló egy 3+2+1-es ülőgarnitúrát ajánlott fel, melyből a legnagyobb darab ágyazható, és a középsőn is el tud aludni egy gyermek. A bútort az ADRA Alapítvány kiszállította, a település polgármestere is segíteni próbál a családnak talpra állni. Így a gyermekek kiemelésének veszélye távolabbra került, ám még sok tennivaló van ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon.
2010. Október 06.
„Zacher Gábor toxikológus szerint ez a szerencsétlenség is tanulságul szolgálhat, hogy mennyire nem vagyunk felkészülve egy kémiai katasztrófára. Mint mondta, nem emlékszik arra, hogy akár csak az elmúlt tíz évben lett volna olyan katasztrófa- gyakorlat, ahol kémiai balesetet szimuláltak volna. A vörösiszap 13,5 pH-értékû anyag, amely több fémet is tartalmazhat: alumíniumot, szilicíumot, nátriumot, magnéziumot, vas-oxidot, kalciumot, vanádium-oxidot.