Novemberen egy vasárnap önkéntesek segítségével juttattunk 50 családnak tartós élelmiszert és főzéshez szükséges alapanyagokat tartalmazott, mint étolaj, cukor, liszt, konzervek, tészta. A világjárvány sajnos továbbrontott azon kistelepülések helyzetén, amelyek azt megelőzően is küzdöttek a munkanélküliség és a mélyszegénység problémáival. Most még inkább rászorulnak a támogatásra azok a családok, akik számára korábban is nehézséget jelentett a megélhetés. Az ADRA Alapítvány első sorban a fejlesztési programok iránt elkötelezett, melyek során a képessé tevés elvét gyakoroljuk és arra ösztönözzük kedvezményezettjeinket, hogy meglévő forrásaikat hatékonyabban használják. Ám vannak helyzetek, amikor adni kell. Jelen esetben a nyírvasvási kisebbségi önkormányzattal együttműködve osztottuk ki a csomagot önkénteseink segítségével.
2010. Január 27.
Gyerekek, nõk és férfiak tízezrei, akiket a Haitiben, Port-au-Prince-ben földrengés sújtott 2010. január 12-én most az utcákon és összetákolt táborokban élnek. Sokan közülük családtagjaikat gyászolják, akik a katasztrófában haltak meg, mások még reménykednek abban, hogy megtalálják családtagjaikat és barátaikat. Az embereknek minden elképzelhetõ dologra szükségük van – mondja John Torres, az ADRA International médiaszakértõje, aki jelenleg is a helyszínen tartózkodik.