„Aki másokat felüdít, maga is felüdül.” Ezt a nevet kapta az a különleges programunk, mely mögött egy ismeretlen adományozó áll. Olyan családokon szeretett volna segíteni, akiknek nincs lehetőségük nagyobb háztartási gépekre beruházni. Így Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megye területén kerestünk ilyen családokat. A program során hűtőgépet, mosógépet, mikrohullámú sütőt sikerült eljuttatnunk hátrányos helyzetű családoknak. Valamint a támogató hozzájárult, hogy egy tehetséggondozó programot hangszerekkel, egy óvodát pedig varrógéppel szereljünk fel. Az adományozásnak egy különös módja volt ez. Olyannal korábban is találkoztunk, hogy valaki kérte a névtelenségét adományozóként. Az viszont nagyon ritka, hogy kiléte még az ADRA számára is titok marad. Minden esetre hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy ilyen módon is segíthettük, hogy az adományok célba jussanak.
2011. Augusztus 30.
Ezt ez elvet képviselik az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány munkatársai és önkéntesei egész éves munkájuk által. Így nem volt ez másként 2010 decemberében sem. Nemcsak Budapesten, hanem országszerte az ADRA Körzetekben is folytak az elõkészületek a helyi ajándékozásokkal egybekötött ünnepségekkel kapcsolatosan.