Jelenlét Pont épületének felújítása Bojton

 

Fejlesztés, Szerző:Sitkei Zoltán - 2022. January 17. 1265

Jelenlét Pont épületének felújítása Bojton

December hónapban elkezdődött a Jelenlét Pont felújítása, mely gyakorlatilag az ADRA helyi irodájaként fog szolgálni. Az intézményben ezen kívül helyet kap majd egy olyan vizesblokk, ahol fürdési és mosási lehetőség is lesz. Mivel a téli hónapokban sok család számára jelent problémát a kimosott ruhák szárítása, így egy erre alkalmas berendezés is lesz majd. Jelenleg a két helyiség, valamint a vizesblokk felújítása folyik. Reményeink szerint januárban már elkezdődhet a munka a házban, ahol gyerekeknek és felnőtteknek is lesznek elérhető programok, szolgáltatások. A következő évben az épület hátsó részének kialakítása történik majd, ahol raktárhelyiség és egy kerékpárszervíz is helyet kap majd. A telek hátsó részében lévő területen mezőgazdasági termelés fog folyni, jelenleg homoktövis ültetvény van ott. Szeretnénk idővel a helyi lakosokat is bevonni a mezőgazdasági termelésbe, mely idővel tartós bevételt is jelent majd számukra.

A fénykép a vizesblokk felújításáról készült.


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Fejlesztés

Magyarságtudat gyermeknyelven - Pályázat

2012. May 09.

 „A külpolitikai közgondolkodás elõsegítése” tárgyában KÜM-2011-6 Ezzel a projekttel az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány szeretné elõsegíteni Magyarország külpolitikai stratégiájával összhangban az itthon elõ magyar gyerekek külpolitikai gondolkodását.

ADRA Akcióterv 2019.
2019. January 17.
ADRA tábor 2021
2021. May 26.