2022-ben kilencedik alkalommal került megrendezésre december 11-én az a segélykoncert Fehérgyarmaton, melynek keretében ismét egy, a régióban nehéz helyzetbe került család megsegítésére volt lehetőség. Az adományozók között cégek, intézmények és magánszemélyek is voltak. Az idei kedvezményezett a Vovcsok család Penyigéről. Az édesapa három gyermekét egyedül neveli, mivel az édesanya nem sokkal a legkisebb gyermek születése után daganatos betegségben elhunyt. A mindennapi élet nehézségeivel küzdő család számára nagyon sokat jelent a külső segítség és az emberi odafordulás, ahogyan azt az édesapa is elmondta a koncerten köszönő szavaival.
A koncerten felléptek a Fehérgyarmati Bárdos Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, valamint a Martin Brass fúvószenekar lépett fel.
A koncerten 1 470 055.- Ft értékű adomány gyűlt össze. Ehhez járulnak hozzá azok a természetbeni felajánlások, melyet a család az azóta eltelt időszakban kapott. Ezen kívül a koncert helyi szervezői fehérgyarmati üzletekben helyeztek el gyűjtőurnákat, melyekbe karácsonyig lehet adományokat elhelyezni. A készpénz adományokból 50 000.- Ft összeget a családnak megkapott, a többi a gyermekek babkötvény számlájára kerül elhelyezésre.
2008. December 20.
Az Élelmiszerbank Egyesülettel való szerzõdéskötés eredményeként 2006 júniusában 4000 db bébiételt, 2006 szeptemberében 18.000kg lisztet, 2006 októberében 14.000kg száraztésztát, valamint kisebb mennyiségben háztartási kekszet, pászkát és süteményt osztottunk ki Magyarország területén. A Baptista Szeretetszolgálat és az ADRA Alapítvány együttmûködésének következtében 2008 januárjában 1640 ember részesült Tatabányán összesen 13.602kg EU élelmiszersegélybe.