Élet lehelete program Baján

 

Fejlesztés, Szerző:Sitkei Zoltán - 2023. Április 24. 1003

Élet lehelete program Baján

Az ADRA Alapítvány évekre visszamenően együttműködésben van Baja Város Önkormányzatával. Segélykoncert keretében gyűjtött adományokból félautomata defibrillátort vásároltunk az önkormányzat számára, illetve az alkalmazottak képzését is megkezdtük a korábbi években. 2023. március 28-án a Polgármesteri Hivatal munkatársai számára tartottunk képzést alapszintű újraélesztés tekintetében. A napi ügyfélforgalom miatt indokolt a dolgozók képzése, hiszen egy szívmegállásból vagy szív- és érrendszeri megbetegedésből származó veszélyhelyzet bármikor kialakulhat. Amint azt a képzés résztvevői elmondták, korábban történt is ilyen jellegű esemény. Fontosnak tartjuk, hogy az Élet lehelte programban közintézmények dolgozói számára is biztosítsuk a lehetőséget az életmentő protokoll megtanulására és gyakorlására, hiszen a statisztikai mutatók szerint bármikor, bárhol történhet olyan jellegű egészségügyi veszélyhelyzet, mikor szükség van laikus beavatkozására.


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Fejlesztés

ADRA S.T.A.R.

2021. Január 26.

Az Alapítvány különleges eszközökkel és mentéssel foglalkozó csapata a horvátországi földrengés helyszínén dolgozott.

Drog prevenciós program
2005. Szeptember 22.
BLS Instruktorok képzése
2019. Február 20.