A 2022. évben megkezdett kenyai oktatás-fejlesztési programunkra az idén is kaptunk támogatást a Hungary Helps Ügynökségtől. A program a Migori megyében kiválasztott 5 általános iskola fogyatékossággal élő vagy különleges igényű diákjainak és a tanerő támogatásáról szól. Szakmai hátteret 2023. évben is az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar biztosítja a programhoz, mint ahogyan a megelőző évben is. Az idei projektévben a kenyai látogatás, melyen az ELTE szakemberei közül 3 fő, az UBIN ADAM AFRIKA szervezet részéről egy fő, az ADRA Alapítvány részéről pedig 1 fő vett részt, október végén, november elején valósult meg. Ennek során a csoport látogatást tett a kenyai Rongo Egyetemen, mellyel az ELTE együttműködési megállapodást írt alá. Ennek keretében kerül majd sor a kiválasztott iskolák tanárainak képzésére, melyhez a helyi intézményi keretet a Rongo Egyetem biztosítja majd. Hosszú távon a fenntarthatóságot szolgálja a helyi intézmény bevonása, hiszen a jövőben a különleges igényű gyerekek oktatásához szükséges képzést és annak továbbfejlesztését fogják végezni.
A látogatás alkalmával az iskolákat is megkerestük, víztisztító egységekkel szereltük fel őket. Habár a készülékek ivóvíz minőséget produkálnak bármilyen szennyezettségi szintű vízből, funkcióját tekintve nem erre fogják használni. A tavalyi felmérések alapján az iskolákban rengeteg gyermek szenved folyamatos fül- és szemgyulladástól, melyet a tiszta vízzel történő mosakodás hiánya okoz. Ebből azután hallás és látásvesztés következhet, így a programelem a megelőzést szolgálja majd. Az iskolák januártól vezetik be majd a rendszeres tisztálkodást, melyben helyi szakember fog segítséget nyújtani, hogy a protokollt megfelelő módon alkalmazzák a gyerekek.
Mindezek mellett a tanárokkal is történt egyeztetés. Fejlesztő könyvek kerültek átadásra, valamint a kenyai tanárok Magyarországon történő tanulmányútja kapcsán feladatokat adtak az ELTE szakemberei.
Hosszútávon fő célunk egy olyan pedagógiai program kialakítása, mely lehetővé teszi a fogyatékossággal élő gyermekek bekapcsolását az oktatásba.
2018. Szeptember 28.
Minőségi munkaruhákkal támogattunk hátrányos helyzetű településeken folyó közhasznú munka programokat.