Felzárkózó települések program 2024-ben Konzorciumban végzett programunk idei folytatása EU-s forrásból biztosított.

 

Fejlesztés, Szerző:Sitkei Zoltán - Április 24. 321

Felzárkózó települések program 2024-ben

Honlapunkon már korábban is közöltünk információkat a Felzárkózó települések programról, mely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által vezetett konzorcium keretében valósul meg. Összefoglalva a program lényege, hogy megvalósító szervezeteken keresztül – mint amilyen az ADRA Alapítvány is – segítséget nyújtani annak a 300 legrosszabb helyzetben lévő településnek, melyek kiválasztása egy korábban elvégzett átfogó kutatáson alapul, melyben több paramétert is vizsgáltak, úgy, mint a lakásállomány minősége, elhelyezkedés lehetőségei, születések száma…stb. A településeken több lépésben indul meg a megvalósítás, ebből már csak az utolsó van hátra, így az idei évben a programban szereplő összes helyszínen beindul a jelenlét program. Ennek lényege, hogy a megvalósító szervezet egy átfogó települési információ-gyűjtés után egy településdiagnózist állít fel, melyben beavatkozási területeket és fejlesztési irányokat határoz meg. A diagnózis egy alapdokumentum, melyhez az évek során a helyben dolgozó szakemberek újra és újra visszatérnek és ez alapján készítik el a cselekvési tervet, mely már konkrét tevékenységeket tartalmaz, mely a helyi közösség megerősítésére hivatott. A programok megvalósítása a helyi önkormányzattal, a formális és informális intézményekkel, a lakossággal közösen történik az úgynevezett Jelenlét Ponton, mely lényegében egy közösségi tér a település olyan pontján, mely könnyen megközelíthető a legrászorultabbak számára is. Ebben a közösségi térben a helyi szükségleteknek megfelelő programok zajlanak első sorban gyermekes családok részére: gyermekprogramok, morgásfejlesztés a legkisebbek számára, munkaerőpiaci tanácsadás, adósságkezelési tanácsadás, tanoda jellegű foglalkozás, szabadidős programok. De van lehetőség mosásra és tisztálkodásra is.

Jelenleg az ADRA Alapítvány a Hajdú-Bihar vármegyei Bojt községben van jelen megvalósítóként, ahol a Jelenlét Pontunkon 5 főállású alkalmazott segíti a település lakosait a fentebb említett programokkal, illetve krízishelyzet esetén egyéb segítségnyújtási elemekkel, mint pl. tűzifa, élelmiszercsomag, gyógyszerek…stb. 2025. végéig a program keretében a falu napelemparkkal gazdagodik majd, mely nem kizárólag a település lakosai számára termel majd olcsó energiát, hanem a programban résztvevő más községek számára is. A sporttevékenység előmozdítása érdekében rekortán focipálya is épül majd a telken, melyen Jelenlét Pont épülete áll. A programokról részletesebben a https://www.facebook.com/adra.bojt oldalon lehet tájékozódni.

A bojti megvalósítás mellett várhatóan az év második felétől Kovácsvágáson hasonló programot indít el az Alapítvány. Ennek pontos idejét még nem ismerjük, de egy hasonló munka fog elkezdődni, ahol leendő kollégáink egy helyi Jelenlét Ponton valósítják majd meg a támogató programot.


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Fejlesztés

SUNCEP 2023

Február 13.

Elkészült kenyai oktatás-fejlesztési programunk 2023. évet bemutató kisfilmje!

Mentési gyakorlat
2018. Június 25.