Gyermekprogram Tatabányán

 

Fejlesztés, Szerző:Sitkei Zoltán - 2024. November 15. 167

Gyermekprogram Tatabányán

Az ADRA gyermekvédelmi programjának keretében egy találkozót szerveztünk Tatabányán 2024. május 11-én, melynek a helyi gyülekezet adott otthont. Nem az első ilyen alkalom volt, hiszen az elmúlt években szerveztünk hasonlót, így a szervezést illetően megvolt a rutin. Vörös Sándorné Irénke néni, mint az ADRA helyi önkéntese tartja a kapcsolatot azokkal a családokkal, valamint a helyi család- és gyermekjóléti központtal, ahonnan nyári táborunkba rendszeresen fogadunk gyerekeket. A szakmai javaslatok, valamint a közvetlen kapcsolat a családokkal adja meg a hátteret a táborban résztvevő gyermekek kiválasztásához. A mostani találkozóra olyan gyerekeket hívtunk meg, akik korábban már voltak táborban, illetve akiket az idén szeretnénk elvinni a Balaton partjára. Természetesen szülőket is hívtunk, hiszen fontos, hogy a bizalom felépüljön, megismerkedjenek a szervezettel, az önkéntesekkel.

A délutáni foglalkozás során felelevenítettük a tábori emlékeket fényképek és a táborban tanult énekek segítségével. Ezt követően mozgásfejlesztő és ügyességi játékok következtek, valamint kézműveskedés. A helyi gyülekezet gondoskodott arról is, hogy senki ne maradjon éhen. A tevékenységekbe a jelen lévő szülők is bekapcsolódtak, lehetőségünk volt jobban megismerni őket és rajtuk keresztül a gyermekek hátterét is.


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Fejlesztés

SUNCEP program 2023. évi megvalósítása

2023. December 19.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, az Ubin Adam Afrika szervezet és az ADRA munkatársai Kenyában tettek látogatást.