ADRA jelenlét a Glow Teljesítménytúrán

 

Fejlesztés, Szerző:Sitkei Zoltán - 2024. November 15. 558

ADRA jelenlét a Glow Teljesítménytúrán

Az Alapítvány – mint a korábbi években már annyiszor – az idén is meghívást kapott Várgesztesre a Glow Teljesítménytúra szervezőitől a rendezvényen történő megjelenésre. A kitelepülés nem csak marketing szempontból fontos, hanem azért is, mert a szervezők minden felnőtt nevező után 200 Ft-tal támogatják az Alapítványt.

A várgesztesi Faluház adott ismét otthont a rendezvény központjának, így az ADRA standja is itt került felállításra. Szerettük volna hasznos információval felruházni a túrázókat, ezért az Élet lehelete programunk során használt eszközökkel kitelepülve egy rögtönzött alapszintű újraélesztő tanfolyamot ajánlottunk az érdeklődőknek. Felnőttek és gyerekek egyaránt voltak azok között, akik vállalkoztak a protokoll gyakorlására és összesen a túrán résztvevők mintegy 10%-a élt a lehetőséggel.

Az Alapítvány fontosnak tartja, hogy minden lehetőséget kihasználjon az alapszintű újraélesztés gyakorlatának terjesztésére, hiszen a magyarországi statisztikai mutatók egyértelműen igazolják, hogy nagy szükség van erre az ismeretre, a szó szoros értelemben életmentő lehet.


 

Keresés

Támogatás

Kapcsolódó hírek

Fejlesztés

ADRA tábor 2021

2021. Május 26.

Megkezdődtek az előkészületek hátrányos helyzetű gyermekek részére szervezett élménytáborunkra

Forgatás Tiszaburán
2018. Október 30.
Iskolafejlesztési program
2008. December 01.
Élet lehelete újratöltve
2021. Október 15.