Rövid videónkkal kis összefoglalást adunk tevékenységeinkről, melyekre az 1 %-os felajánlásokat fordítjuk.
Egy különleges lehetőséget megragadva rászoruló családokat segítettünk háztartási gépeket és egyéb eszközökhöz.
Segélykoncertet tartott az ADRA december 15-én a Wesley János Szociális Óvoda javára az Apáczai Kiadó dísztermében, melyet a kiadó ingyenesen bocsátott rendelkezésre erre az alkalomra, valamint néhány ingyenes kiadványt adományozott az óvodának. A köszöntõ után elsõként az óvoda három kis lakója mondott verseket, a hallgatóság nagy örömére.
A világjárvány miatt nehéz helyzetbe került családok segítésére létrehozott program a Hajdú-Bihar megyei településen folytatódott.
2010. Március 16.
Szombaton reggel 8.8-as erõsségû földrengés rázta meg dél-közép Chilét, szökõárat elõidézve, legalább 120-an meghaltak, és megrongálódtak a közmûvek is. Az ADRA a hatóságokkal együttmûködve becsüli fel a szükségeket a leginkább érintett területeken. „Munkatársaink Chilében már az érintett területen vannak, hogy elsõ kézbõl értesüljenek a földrengés kiterjedésérõl, és megállapítsák, mely közösségek a leginkább érintettek” – mondja Mario Ochoa, az ADRA International alelnöke.