Az ADRA Alapítvány Karácsonyi Projektjében a Blythswood Care partner segélyszervezet támogatásával a 2005-2008-ig terjedõ idõszakban 10.000 karácsonyi ajándékdobozt osztott ki országszerte.
Ha visszagondolok a táborra, nem is kérdés, hogy mi jut eszembe elõször: a mosoly. Persze nehéz lenne ennek a mosolynak a pontos receptjét megadni, de a szervezõ csapat biztosan tudja! Õk azok, akik újra és újra átszámolták a költségvetést, csak hogy 1-1 gyerek még el tudjon jönni. Akik (szerencsére) nem tudtak senkinek sem nemet mondani.
2012. október 14.-én vasárnap az ADRA közösségi napot szervezett a tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában.
Nemzetközi programot zártunk egy segélyszállítmány átadásával Szerbiában.
Az elõzõ évekhez híven az ADRA Alapítvány idén is tábort szervezett a szociálisan hátrányos helyzetû és állami gondozott gyerekek részére. A 80 fõs tábor a Bakonyban, Csesznek településen került megrendezésre. A gyerekek nagy lelkesedéssel érkeztek a táborba, hiszen az egész éves intézeti bezártság után lehetõségük nyílt egy hetet igazi felüdítõ környezetben eltölteni a Cseszneki Vár lábánál.
Gyermekvédelmi programunk keretében ismét hátrányos helyzetű gyermekeket vittünk nyaralni a Balaton partjára.
Nem sokszor történik meg, hogy a segítségkérés és a felajánlás egy időpontra esik...
Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány árvízi helyreállítási programja (az ADRA International támogatásával) a végéhez közeledik Sátoraljaújhelyen. A károsult lakóházak szárítását speciális épületkiszárító gépekkel végeztük a Kelet-Magyarországi Speciális Mentõ Egyesülettel közösen. Több, mint 200 családnak tudtunk segíteni.
Az ADRA hívó szavára és a híradások nyomán sok-sok testvérünk megmozdult és bekapcsolódott a segítségnyújtásba. Testvéreink leutaztak a gátakra és a védekezésben segítettek. Simon Attila és csapata, Árvai Dáni és az ÉKG-s fiúk, Restás László és az õ segítõi is nagyon komoly munkát végeztek. Az árvízi védekezés után, a sajnálatos módon vízzel elöntött területeken a kitelepített családok számára az élelmiszer, a ruhanemû, a matracok és a napi életvitelt elõsegítõ humanitárius segélyszállítmányok rendkívül fontosak.
Március 8-án az ADRA megkezdte második nagyszabású táplálékosztását Haiti fõvárosában, Port-au-Prince-ben, ahol a becslések szerint 300.000 embert látnak majd el élelemmel. A hivatalnokok szerint az ADRA kb. 2500 család napi élelmezését fogja segíteni csomagok kiosztásával, amelyek 54 kg rizst, kukorica-szójabab keveréket, babot, olajat és sót tartalmaznak.
A halálos, 8.8-as erõsségû földrengést követõen, ami a valaha feljegyzett rengések egyik legerõsebbje, dél-közép-Chile leginkább érintett területein egyre inkább megjelenik a humanitárius krízis - jelentette az ADRA, aki együttmûködik a katasztrófára reagáló hatóságokkal, hogy segítséget nyújtsanak. A Chilei Nemzeti Katasztrófavédelmi és Információs Iroda (ONEMI) arra kérte fel az ADRA-t, hogy segítsen azonnal élelmiszer és víz osztásával.
2010. Május 20.
A 2010. május 17-tõl országszerte kialakult rendkívüli idõjárási helyzetben az ADRA (Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány) a Kelet-Magyarországi Speciális Mentõkkel, a Baptista Szeretetszolgálattal és a Rescue24 Mentõcsapattal együtt segélycsomagokat osztott a Sátoraljaújhelyen élõ kitelepítetteknek.