Megkezdődtek az előkészületek hátrányos helyzetű gyermekek részére szervezett élménytáborunkra
Nemzetközi összefogásban segítünk a háború elől menekülőknek.
Az idei évben minden nehezítő körülmény ellenére sikerült megszerveznünk élménytáborunkat, melyben 74 gyermeket láttunk vendégül.
Az idén kettő helyszínen rendezzük meg az érdeklődők számára tréningünket, mely sok hasznos ismeretet tartogat a résztvevők számára.
Az ADRA és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar által készített kisfilm díjat nyert!
Önkénteseink Bihartordán jártak gyerekeknek szóló programmal.
A medgyesegyházi Schéner Mihály általános iskola 7-8-os tanulói számára alapszintű újraélesztés tanfolyamot tartottunk március elején.
2011-ben Magyarország történetében elõször tölti be hazánk az Európai Unió soros elnöki tisztét. Ez a történelmi lehetõség kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a Magyarországon még mindig új jelenségnek számító nemzetközi fejlesztési együttmûködés jobban meggyökerezzen és a gyakorlatban is megerõsödjön.
(Egy Közösségfejlesztési program áldásos megvalósítása) Abban az örömben volt részünk, hogy 2012. januárjában a Külügyminisztériumnál nyert sikeres pályázat kapcsán az ADRA elkezdhette „Magyarságtudat gyermeknyelven” címû projektjének megvalósítását. A projekt költségvetése közel 1.000.000,- Ft volt, célcsoportja pedig a salgótarjáni Arany János Általános Iskola valamint a beregszászi Zrínyi Ilona Középiskola diákjai voltak.
Az Egészségügyi Világnap alkalmából az ADRA nemzetközi szinten közleményt hoz nyilvánosságra, mely a szervezet egészségügy fejlesztése felé való elkötelezettségét hivatott bemutatni
2012. Szeptember 01.
2012-ben az ADRA Táborba érkezõ gyerekek és önkéntesek arcán több volt a mosoly, szívükben az öröm, mint valaha. A gyereksereg idén is több településrõl érkezett: Karcagról, Tiborszállásról, Dunaújvárosból, Gyõrbõl, Pécelrõl, Budapest és környékérõl és Nágocsról. Nagy örömünkre szolgált, hogy elsõ alkalommal a határon túli Beregszászról (Kárpátalja) is fogadhattunk magyar ajkú gyerekeket. Ebben az évben is nagy lelkesedéssel érkezett a norvég fiatalokból álló 11 fõs támogató csoport Magyarországra, az Utekontakten Nittedal. Felbecsülhetetlen az a lelkület, amellyel egész évben adományokat gyûjtenek a táborunk javára.