– Bárcsak egész évben karácsony lenne! Hogy minden ember a szeretet jegyében élje mindennapjait! – sóhajtott fel egy idõs, mozgáskorlátozott néni, akit ajándékkal kerestünk fel karácsony tájékán. – Nekem nem is annyira az ajándékra van szükségem, hanem arra, hogy rám nyissa valaki az ajtót, hogy beszélgessen velem… Én csak a szeretetre vágyom… És szeretetre vágynak azok a gyerekek is, akik gyermekotthonokban élik életüket.
Több mint 1000 doboznyi ajándékot osztottunk szét rászorulók között.
December 14-én egy kis ünnepély keretén belül hátrányos helyzetû gyerekek és nagycsaládosok kaphattak támogatást ajándékcsomagok formájában – az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítványtól a helyi Családsegítõ Központ koordinálásával, akik nagy örömmel vették a felajánlást. Igazán megható volt a sok boldog gyermek és felnõtt arc! A folyamat azonban nem áll meg itt, mert június utolsó hetében egy szünidei tábort szervezünk kb.
Márciusban újabb küldetésre ment az ADRA S.T.A.R. csapata
2021. május 8-án adományokat fogadunk az ADRA világszéles programjaira.
Nagy szeretettel hirdetjük számotokra, hogy 2010. november 3-5-ig, az Õszi Szünetben Somlóvásárhelyrõl, a „ vörösiszap katasztrófa” által érintett 3. településrõl, segítõkkel együtt összesen 40 gyermeket támogatunk az összegyûlt adományokból, egy kis jótékony kikapcsolódási lehetõséggel. Nyíregyházára utazunk, a Sóstó Park Hotelben lesz a szállás, melyet az õ támogatásukként étkezéssel együtt rendkívül kedvezményes áron sikerült lefoglalnunk.
Afrika keleti szegletében egyre súlyosbodik a humanitárius válság. Az Egyesült Nemzetek Humanitárius Ügyeket Szervező Irodája szerint kb. 12,4 millió embernek van szüksége életmentő segítségre, és arra számítanak, hogy 2011 decemberére a válság soha nem látott szintet fog elérni. Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány egyre kiterjedtebb segélyezést folytat, hogy az ott élők élelmiszerhez és vízhez jussanak, és humanitárius segítséget nyújt az alultápláltaknak, és az éhezőknek. Ez az évtized legsúlyosabb humanitárius válsága – mondja Emanuel da Costa, a Nemzetközi ADRA vészhelyzet-menedzselő...
Okozhat-e autoimmun betegséget a koronavírus elleni védőoltás? Szakértőnk válaszol!
Van-e halálos mellékhatása a vakcináknak? Szakértőnk válaszol!
Hatással van-e a védőoltás az ember genetikai állományára? Szakértőnk válaszol!
2010. Március 16.
Egyre növekszik annak a lehetõsége, hogy halálos betegségek törnek ki a földrengés-sújtotta Haitin. Ez még sürgetõbbé teszi a tiszta víz és az alapvetõ közegészségügyi ellátás megoldását, jelentette az ADRA. Az ideiglenes sátrak mára alapvetõ termékei lettek Haitinek, számuk drasztikusan megnõtt a földrengés következtében.