A balkán-félsziget országainak ADRA képviselőjével szervezett találkozón vettünk részt.
Néha nagyon kevesen múlik az, hogy gyermekeket emeljenek ki olyan családokból, ahol súlyos helyzet alakul ki. Ezt sikerült elkerülni egy tárgyi adománnyal.
Speciális tanulási igényű gyerekeknek tartottunk újraélesztési tréninget.
A 2010. május 17-tõl országszerte kialakult rendkívüli idõjárási helyzetben az ADRA (Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány) a Kelet-Magyarországi Speciális Mentõkkel, a Baptista Szeretetszolgálattal és a Rescue24 Mentõcsapattal együtt segélycsomagokat osztott a Sátoraljaújhelyen élõ kitelepítetteknek.
A haiti földrengést túlélõ gyerekek folyamatosan szenvednek a fizikai és pszichikai sérülésektõl, melyet a jelenleg is fennálló krízis okozott, és ez nagyon megnehezíti a nemzet legfiatalabb polgárainak gyógyulását. Erre a problémára válaszolt az ADRA egy gyermek-központ létrehozásával, amely segít a haiti gyerekeknek, hogy gyógyulásuk megkezdõdhessen. Az UNICEF szerint a földrengés által érintett 3 millió haiti között több mint egy millió gyerek található.
Az orvosi ellátás, a gyógyszerek és a felszerelés hiánya jelenti a legnagyobb kihívást a földrengés-sújtotta Port-au-Princeben, tizenegy nappal azután, hogy több mint 111.000 ember meghalt és több ezren megsebesültek a modern idõk legszörnyûbb katasztrófájában – jelentette az ADRA. Az ADRA munkatársai szerint, akik a szervezet munkáját irányítják a haiti fõvárosban, az orvosi létesítményeknek még mindig nagy szükségük van gyógyászati eszközökre, különösen sebészeti eszközökre, mint pl.
Nagyszabású oltási és HIV-megelõzõ program van folyamatban Haitin annak érdekében, hogy Port-au-Prince egyik táborában, amelyben több mint 20.000 fedél nélkül maradt ember él, minimalizálják a járványok terjedését – jelentette az ADRA. „Olyan helyeken, ahol az emberek ennyire közel élnek egymáshoz, rendkívül magas a fertõzõ betegségek terjedésének a veszélye” – mondja Sandra Golles, az ADRA Haitin mûködõ Vészhelyzetkezelõ Központjának egészségügyi koordinátora.
Gyerekek, nõk és férfiak tízezrei, akiket a Haitiben, Port-au-Prince-ben földrengés sújtott 2010. január 12-én most az utcákon és összetákolt táborokban élnek. Sokan közülük családtagjaikat gyászolják, akik a katasztrófában haltak meg, mások még reménykednek abban, hogy megtalálják családtagjaikat és barátaikat. Az embereknek minden elképzelhetõ dologra szükségük van – mondja John Torres, az ADRA International médiaszakértõje, aki jelenleg is a helyszínen tartózkodik.
Az Egészségügyi Világnap alkalmából az ADRA nemzetközi szinten közleményt hoz nyilvánosságra, mely a szervezet egészségügy fejlesztése felé való elkötelezettségét hivatott bemutatni
Nagy mennyiségû élelmiszer-szállítmány van útban Haiti felé, hogy ételt biztosítson több mint 2 millió embernek Port-au-Prince leginkább érintett területein – jelentette az ADRA. Az ADRA 1700 élelmiszer-csomagot fog kiosztani, ami számításai szerint 10.200 fõ ellátására lesz elegendõ. Minden csomag 25 kg rizst tartalmaz, ami hat embernek elég néhány napra.
2022. Január 15.
Egy különleges lehetőséget megragadva rászoruló családokat segítettünk háztartási gépeket és egyéb eszközökhöz.