Nyomtatás
ADRA 1 százalékos rendelkező nyilatkozat

1%-os rendelkező nyilatkozat letöltése

enditnow09small.png

1%

 
...

Közösségfejlesztés

Az ADRA nemzetközi szervezet filozófiájában a közösségfejlesztés egy olyan tevékenységre mutat, mely egy adott életközösség (szomszédság, település, kistérség, megye, város, stb.) fejlesztését jelenti: az adott közösségekben élők cselekvőképes kezdeményezéseire irányul, azzal a céllal, hogy az ott élő emberek életminőségét javítsa, elősegítve az adott társadalomba való jobb szerepvállalást.

Az ADRA ezekben a közösségfejlesztési tevékenységekben a generátor szerepét vállalja fel, és az adott közösség problémáinak megoldásában nyújt segítséget, úgy, hogy a helyi közösséget is bevonja annak megoldásába.

Magyarországon az ADRA Hungary Alapítvány közösségfejlesztő tevékenysége az oktatás és a társadalmi esélyegyenlőség problémáját orvosolja, mely tevékenységek az ADRA nemzetközi szervezet porfoliójában is megtalálhatók.

A vidéki körzetekben dolgozó ADRA önkéntesek együtt működnek más civil szervezetekkel, önkormányzatokkal és intézményekkel a helyi közösség fejlődése érdekében: a települések civil szervezeteivel való szoros együttműködésben, egy-egy helyi probléma, pl. szegénység felszámolása érdekében.

„Esély az életre” program segélykoncertje  
Fejlesztés  |  2010  |    |   Galéria ↓

Segélykoncertet tartott az ADRA december 15-én a Wesley János Szociális Óvoda javára az Apáczai Kiadó dísztermében, melyet a kiadó ingyenesen bocsátott rendelkezésre erre az alkalomra, valamint néhány ingyenes kiadványt adományozott az óvodának. A köszöntő után elsőként az óvoda három kis lakója mondott verseket, a hallgatóság nagy örömére. A karácsonyi hangvételű alkalmon közreműködött az Advent Központi Kórus, az Acapella Kórus és a Gödöllői Fúvós Zenekar.
 
A Wesley János Szociális Óvoda halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket fogad falai közé, akiknek szülei nem tudnak megfelelő lakást, élelmet, ruhát vagy gyógyszert biztosítani gyermekeik számára, így gyakran emberhez méltatlan körülmények között kénytelenek élni. Az őket nevelő lelkiismeretes óvónők igyekeznek megoldást találni nemcsak a kicsik, de családtagjaik számára is. Ezt az intézményt támogatta a jótékonysági koncert, amelynek végén az ADRA a lelkes közönség adományát, közel 80.000 Forintot adhatott át az óvoda képviselőjének.